Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: elvárható, hogy a fiatalok itthon maradjanak

2013. február 20. 15:55 // Forrás: MTI

A Fidesz szerint a fiatalok felsőfokú képzése befektetés az országnak, annak költségeit az adófizetők állják, ezért jogosan elvárható, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után egy ideig Magyarországon dolgozzanak - közölte Hoppál Péter, a párt országgyűlési képviselője a független Osztolykán Ágnes szavaira reagálva szerdán az MTI-vel.

Osztolykán Ágnes szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok az alaptörvényben akarják rögzíteni a hallgatók "röghöz kötését", illetve a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiájának felszámolását. A párt egyúttal felszólította a jobbikos, volt hallgatói önkormányzati elnök Szávay Istvánt, hogy tisztázza szerepét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának hallgatói önkormányzata (HÖK) által a hallgatókról készített állítólagos listák ügyében.

A fideszes Hoppál Péter az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: ahogy a magyar emberek többsége, a Fidesz is kitart amellett, hogy a fiatalok felsőfokú tanulmányai, amelyeket az adófizetők állnak, az ország számára jelentenek befektetést. Hozzátette, az emberek ezért jogosan várják el, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után egy ideig mindenképpen Magyarországon, Magyarországért dolgozzanak.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.