Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Központosítás után is jól csengő név a Volán

2013. február 20. 16:13
2014 december 31-ig kell befejeződnie annak a folyamatnak, amely során a volántársaságok összeolvadnak regionális vállalatokká. Papp Lászlót, a Vasi Volán Zrt vezérigazgatóját kérdeztük.

Térségünkben a Balaton Volán, a Bakony Volán, a Somló Volán, a Zala-, a Kisalföld- és a Vasi Volán egyesül majd a száz százalékosan állami tulajdonú Észak-Nyugat-Magyarországi Közlekedési Központ égisze alatt. A társaságot decemberben bejegyezték, régiónkban az egyesülési folyamat időarányosan korrekt módon, jól halad – jelentette ki az igazgató.

Megmarad a volán-társaságok önálló cégjogi státusza, az érintett vállalatok az utazóközönség számára a jövőben is változatlan – vagy inkább még jobb – minőségű szolgáltatást nyújtanak majd. Arra a kérdésre, hogy az átszervezés jár-e elbocsátásokkal, Papp László egyelőre nem tudott válaszolni, megjegyezte azonban, hogy a rendszer-átalakítás eredményei és a hatékonyabb működés nem csak forrásmegtakarítás révén realizálódhatnak.

Megkérdeztük arról is, hogy a most létező brandek, márkanevek – például a Balaton Volán név – eltűnnek-e, az összevont társaság milyen néven folytatja a működését 2015-től? Az igazgató szerint ez a kérdés még nem dőlt el, ő maga jól bejáratott és szerethető márkának tartja a volán elnevezést. 

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.