Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP: rosszabbul élünk, mint három éve

2013. február 21. 15:24 // Forrás: MTI
Az MSZP szerint a kormány "dilettáns és cinikus" gazdaságpolitikája miatt a magyar lakosság döntő többsége rosszabbul él, mint 2009-ben, a "világgazdasági válság tetőpontján".

Erről Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján friss statisztikai adatokra hivatkozva. Azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi számai alátámasztják, hogy idén több mint 30 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában, miközben a munkával rendelkezők reálkeresete 3,5 százalékkal, a 2009-es szintre csökkent.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány hiába védekezik azzal, hogy politikájával a magyar családokat védi, mivel az UNICEF adatai alapján ezen a területen is romlott a helyzet az elmúlt három évben, felmérésük szerint ugyanis mára minden második gyereknek nélkülöznie kell.

Burány Sándor felidézte a Kopint-Tárki kutatását is, amely tájékoztatása alapján a valaha volt legrosszabb évnek minősíti 2012-t a feldolgozóipar szempontjából. Kiemelte: az MSZP kormányra kerülése esetén fordítana a jelenlegi gazdaságpolitikán, vagyis a felső tízezer "boldogítása" helyett a többségnek, a munkavállalóknak kedvezne.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.