A Pest megyeiek elleni találkozó kellemes emlékeket ébreszthet az 1. Futsal Club Veszprém játékosaiban, hiszen a mienket jelenleg négy ponttal megelőző riválist idegenben már sikerült két vállra fektetni (2–5).
A cél ezúttal is a győzelem
– Mint a tabella is mutatja, hasonló erejű csapattal találkozunk hétfőn (a kilenedik helyezett fogadja a hetediket - a szerk.). A csömöriek nem nézik, hogy ki az ellenfél, bárki ellen lépnek pályára, mindenkit letámadnák. Ezzel szembesültünk az odavágón is, amelyen nagyon jól védekezetünk, a kritikus pillanatokat túléltük, végül pedig a magunk javára tudtuk fordítani a meccset – tekintett vissza a novemberi összecsapásra Németh Gábor, aki szerint ezúttal is a taktikus, fegyelmezett játék lehet a siker kulcsa.
A hétfői ütközettel zárul az alapszakasz. A továbbiakban a hatcsapatos felső-, s az ötcsapatos alsóházban folytatódnak a küzdelmek, ahova minden együttes viszi magával az eddig megszerzett pontjait és gólkülönbségét. Az már korábban eldőlt, hogy a bakonyiak utóbbi csoportban folytatják szereplésüket, ahol a biztos bennmaradást jelentő 7-8. helyet célozzák meg (a 11. helyezett kiesik, a 9-10. pedig osztályozót játszik).
– Minden erőnkkel azon leszünk, hogy itthon tartsuk a pontokat a közvetlen riválissal szemben, akik velünk együtt küzdenek majd a kiesés ellen. Úgy is fogalmazhatok tehát, hogy nekünk már az alapszakasz utolsó meccsén megkezdődik a rájátszás. Ami pedig a folytatást illeti, a biztos bennmaradást jelentő 7-8. helyet célozzuk meg. A hétfőin kívül négy hazai és négy idegenbeli találkozó vár még ránk az idényben, amelyeken a lehető legtöbb pontot szeretnénk megszerezni a célok eléréséhez – húzta alá az FCV vezetőedzője.
Jó hír, hogy a csapatkapitány Bényi Kálmán teljesen felépült sérüléséből, Tatai József ugyanakkor egész héten betegeskedett, de az ő játékára is számít a szakvezetés.
Február 25. (hétfő) 18:30
Futsal NB I alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rubeola FC Csömör
Március 15. utcai sportcsarnok