Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

KDNP: a kommunizmus bűn volt a nemzet, az ember és a kereszténység ellen

2013. február 24. 16:21 // Forrás: MTI

A kommunizmus áldozatai csak akkor nyugodhatnak békében, családtagjaik csak akkor nyerhetnek megnyugvást, ha nem évülnek el azok a kommunista diktatúrában elkövetett súlyos bűncselekmények, amelyeket politikai okból nem üldöztek - hangsúlyozza a KDNP a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán kiadott vasárnapi közleményében.

A kisebbik kormánypárt emlékeztet, hogy 1990-ig, 45 éven át a kommunisták Magyarországon "megölték a nemzetet, emberek millióinak vették el az életét fizikai vagy képletes értelemben". Ezért fontos, hogy az alaptörvény kimondja: a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlen.

 A kommunizmus áldozatainak emléknapján mindazokra emlékezünk, akiket a kommunisták meggyilkoltak, bebörtönöztek, kényszermunkatáborba hurcoltak, embertelen fizikai vagy lelki bánásmódban részesítettek, anyagilag vagy szellemileg kifosztottak, keresztény hitükben vagy vallási meggyőződésükben megaláztak - hangsúlyozza a közlemény.

 Ezért a KDNP szerint fontos, hogy az alaptörvény kimondja azt is: az MSZMP jogutód szervezetei a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként is osztoznak elődjeik felelősségében. A mai fiatal generációk pedig csak akkor lesznek képesek megismerni a kommunista diktatúra bűnlajstromát, ha majd a bizonyítékok, az iratok kivétel nélkül az állam tulajdonát képezik. Azért szükséges a kommunista diktatúra dokumentumait közlevéltárakban elhelyezni, hogy megőrizzék az utókornak a borzalmas tényt: a kommunizmus bűn volt a nemzet, az ember és a kereszténység ellen - fogalmaz a KDNP.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.