Az önkormányzati képviselő az MSZP irodájában beszélt arról, hogy a 2003. évi Országos Területrendezési Terv biztosította a veszprém-szentkirályszabadjai reptér kereskedelmi nemzetközi repülőtérré fejlesztésének lehetőségét. Elhangzott, a törvény 2012. decemberi változatában ez már nem szerepel. A politikus megjegyezte, a dolog pikantériája, hogy a repülőtér fejlesztése jelenleg per tárgya az értékesítő önkormányzat és a vevő között.
Hartmann Ferenc kijelentette, a rendezési terv módosítása negatívan befolyásolhatja a térség gazdaságának jövőjét. Ha a döntés megszületik, nem csak a repülőtér, hanem a körülötte lévő 20 hektáros terület is leértékelődik, amit a Fidesz többség 400 millió forintért vásárolt meg.

A képviselő közölte, interpellációt nyújtott be a polgármesterhez „Kegyelemdöfés a repülőtéri álmoknak?” címmel, amiben azt szeretné megtudakolni, hogy mi a városvezetésnek az álláspontja a készülő rendezési tervről, hiszen a repülőtér fejlesztése szerepel az önkormányzat gazdasági programjában.
A politikus kiemelte, tisztában van vele, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem tesz lehetővé nagyobb forrást igénylő beruházásokat, azonban úgy gondolja, hiba lenne némán szemlélni ezt a kegyelemdöfést a hosszú távú fejlesztések lehetőségének.
Most kiderül, milyen érdekérvényesítő képessége van a város önkormányzatának és Veszprém Fideszes országgyűlési képviselőinek, jelentette ki Hartmann Ferenc. Hozzátette, Pál Béla, az MSZP parlamenti képviselője már nyújtott be a témával kapcsolatban kérdést Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez.