Amint számítani lehetett, nyílt sisakos küzdelmet láthatott a hatszáz kilátogató néző Csömör elleni derbin. Az első találatra az 5. percig kellett várni, amikor Finta remek egyéni akcióját fejezte be góllal. Erre két gyors találattal válaszoltak a vendégek. A 8. percben Molnár rúgta a hálóba a labdát egy szép támadás végén. Tovább pörögtek az események, hiszen ismét a vendégek szereztek vezetést, amit Tatai bombagólja egalizált. A 14. minutumban mindkét oldalon gólnak örülhettek a csapatok, a mienket Leitold szerezte egy lecsorgó labdából. A 16. percben Bényi, a szünet előtt pedig Tatai találataival 6–4-es állással vonulhattak pihenőre a csapatok.
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!
A szünetben az Angel Cheerleaders lányok produkciója alatt mindenki arról beszélt, hogy kemény második félidő vár még az FCV-re.
Ez be is igazolódott, mivel a kezdés után egyből gólt szerzett a Csömör. A 27. percig gólnélküli nagy küzdelem folyt a mezőnyben, amelyet Farkas találata szakított meg, ismét kettőre növelve a hazai előnyt. A 30., 32. percben ismét egyenlítettek a vendégek. Az utolsó tartalékait mozgósította csapatunk és a publikum örömére Finta szabadrúgás kombináció után beállította a 8–7-es végeredményt.
Futsal NB I alapszakasz, 22. (utolsó) forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rubeola FC Csömör 8–7 (6–4)
Március 15. utcai sportcsarnok. Vezette: Vass (Huszár, Borbás).
Veszprém: Varga T. – Bényi, Leitold, Tatai, Molnár. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Finta, Szabadfi, Bakay, Vas, Farkas. Vezetőedző: Németh Gábor.
Csömör: Lakos – Horváth B., Varga Cs., Tősér, Hosszú. Csere: Tvaruska, Simon P., Vadászi, Érsek, Maruzsi, Horváth G. Vezetőedző: Takó Csaba.
Gólszerzők: Finta (5., 38.), Molnár (8.), Tatai (13, 20.), Leitold (14.), Bényi (16.), Farkas (27.), ill. Hosszú (5., 30., 32.), Varga (5., 21.), Tősér (12.), Tvaruska (14.)
– A védekezésünk nem volt tökéletes, így több elkerülhető találatot is kaptunk. A csapat tartását bizonyítja, hogy végül megnyerte a roppant fontos mérkőzést, mely önbizalommal tölti fel minket a rájátszásra – fogalmazott Rajki Tamás ügyvezető elnök a klub hivatalos honlapján.
A veszprémiek a Debrecen vendégeként kezdik a rájátszás küzdelmei, majd március 18-án a BME DOCLER csapatát fogadják hazai pályán.
A mérkőzés előtt írtuk: Kiemelten fontos meccsel zárul az alapszakasz