Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Folytatódik a labdarúgó-bajnokság

2013. február 28. 19:37
Az NB II Nyugati csoport tavaszi idényének első fordulójában a Paks II együttesét fogadja a Veszprém FC az Egyetemi Stadionban.

A vasárnapi ellenfél az őszi idény utolsó fordulójában a Zalaegerszeg vendége volt, ahol 2–0-s vereséget szenvedett. Az eddig lejátszott tizenöt mérkőzéséből mindössze két alkalommal vonult le győztesen a pályáról, négy esetben játszott döntetlent, s kilenc vereséget szenvedett. Gólkülönbségük negatív: tizennégy szerzett találatukkal szemben huszonkilenc gólt kaptak.

A Veszprém FC legutóbbi mérkőzésén 2–1-re kikapott hazai pályán a Haladás II alakulatától. Csapatunk így jelenleg tízedik a tabellán, míg a Paks II a tizenötödik helyet foglalja el a táblázaton. A két fél korábban három mérkőzést játszott egymás ellen, amelyeken két bakonyi siker mellett egy döntetlen született. Az őszi „odavágón” a mienk magabiztos, 4–1-es győzelmet arattak, a gólokat Császár Attila és Szabó Zsolt szerezték, s két öngólt is lőttek az akkori házigazdák.

A találkozó játékvezetője Barna Gábor lesz, az asszisztensek Hofbauer Roland és Hima Andrea, az ellenőri feladatokat pedig Georgiou Grigorisz látja el.

– Fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen egy jó kezdés nagy lökést adhat a folytatásra – fogalmazott a VFC kispadján most debütáló Nagy Tamás. – A felelősség az enyém, viszont a játékosaimtól elvárom, hogy mindig a maximumot hozzák ki magukból. Nem csak a mai mérkőzésre, hanem az összesre igaz. Hogyha ez megtörténik, akkor mindenki ellen van esélyünk a győzelemre, abban pedig biztos vagyok, hogy elérjük a kitűzött céljainkat és bent maradunk az egycsoportos NB II-ben – húzta alá a vezetőedző.

Labdarúgó NB II Nyugati csoport, 16. forduló:
Március 3. (vasárnap) 14:30 óra
Veszprém FC–Paks II.
Veszprém, Egyetemi Stadion

vehir.hu
további cikkek
Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban vármegyei foci Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. ma 5:02 Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk Szoboszlai Dominik, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint kedd este az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül meg tudták nyerni a Koszovó elleni barátságos mérkőzést a telt házas Puskás Arénában. tegnap 7:47 Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat magyar labdarúgó-válogatott Újabb győzelemmel folytatódott a veretlenségi sorozat A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. 2024. március 26. 21:03 Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában magyar labdarúgó-válogatott Magyar-koszovói: telt ház lesz a Puskás Arénában Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. 2024. március 26. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.