Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A matematika az életben is hasznos

2013. március 2. 14:21
Ünnepélyes keretek között rendezték meg a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei eredményhirdetését szombaton a Lovassy László Gimnázium tornatermében.

Veszprém megyében hét város tíz iskolájában zajlott a verseny megyei fordulója, több mint 1300 résztvevővel. Minden évfolyamon a legjobb tíz eredményt elérő diákot jutalmazták, illetve a legeredményesebb felkészítő tanárok és intézmények is elismerést vehettek át.

A rendezvényen Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere köszöntötte a diákokat, szüleiket és a felkészítő pedagógusokat. Elmondta: a díjkiosztó gálák mindig izgalmasak, hiszen a versenyzők itt szembesülhetnek azzal, milyen eredményt sikerült elérniük a megmérettetésen. A polgármester szerint minden résztvevő nyertes, függetlenül attól, milyen helyezést ért el a rangsorban, hiszen már önmagában az is eredmény, ha valaki a matematika tudományában megyei szinten versenyképes tudással rendelkezik. Elárulta: diákként ő maga nem szerette a matematikát, azonban idővel belátta, hogy ez az a tudás, ami a mindennapi életben is elengedhetetlenül szükséges. Porga Gyula a megyeszékhely polgármestereként kívánt sok sikert a megye diákjainak a további, országos fordulóhoz és tanulmányaikhoz egyaránt.

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjének március 27 és 29 között Veszprém ad majd otthont.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.