Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Energiabarát tanúsítványt kapott a város

2013. március 5. 16:19
Energiabarát település minőségbiztosítási tanúsítványt vehetett át Veszprém város képviseletében Józsa Tamás kabinetfőnök múlt héten a fővárosban.

A február 28-án Budapesten megrendezett Energiabarát városok konferencián három település, Veszprém mellett Hosszúhetény és Tatabánya vehette át az elismerést.


Porga Gyula

Keddi sajtótájékoztatóján Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, a francia TÜV Rheiland Incert nemzetközi minőségbiztosítási szakértő cég első alkalommal állított ki ilyen tanúsítványokat. Közel egy éven át vizsgálták a három település működését hét szempont szerint. Kíváncsiak voltak a település irányítására, a gazdasági szereplők bekapcsolódására, a közlekedésre, az elkötelezettségre, az épületenergetikára, az infrastruktúrára és a település energetikai biztonságára.

Porga Gyula a vizsgálat eredményét összegezve kijelentette: az említett szempontrendszerben a legjobban a városvezetés és a lakosság elkötelezettségében teljesítettünk. A vizsgálat alapján a gazdasági szereplők és az önkormányzat kommunikációjában, valamint az energiabiztonság növelésében (elsősorban az alternatív energiaforrások felé fordulással) még van tennivalónk.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.