Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásait vizsgálják kutatók

2013. március 7. 9:36 // Forrás: MTI
Kutatók vizsgálják a 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófának az érintett települések társadalmára gyakorolt hatásait.

Az április végéig tartó felmérés célja a lakosság véleményének és tapasztalatainak megismerése a katasztrófa óta eltelt időszak eseményeiről, a kártalanításról, az újjáépítésről és a településük jövőjéről. A vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásvizsgálata során március 8. és 24. között 360 családot keresnek fel a kérdezőbiztosok - mondta el Ferencz Zoltán kutatásvezető az MTI-nek szerdán. Hozzátette: a lakossági kérdőíves vizsgálat csak az egyik része a devecseri önkormányzat megbízásából indult átfogó szociológiai felmérésnek. A hatásvizsgálatot gazdasági-statisztikai adatelemzéssel kezdték, ebben egyebek mellett a három település és az érintett kistérség vállalkozásaiban bekövetkezett változást vizsgálták.

A szociológus elmondta, hogy az előkészítés során interjúkat készítettek az iszapömlést követő mentésben-helyreállításban jelentős szerepet betöltött karitatív és civil szervezetekkel, illetve polgármesterekkel, és a megyei védelmi bizottság vezetőivel. Két hete Kolontáron és Devecserben tartottak fókuszcsoportos vizsgálatokat a közintézmények, óvodák, iskolák vezetőivel, orvosokkal és a helyi civil szervezetekkel. A pénteken induló kérdőíves felméréshez a lakosságot két csoportra osztották: azokra, akik a katasztrófában közvetlenül kárt szenvedtek, vagyis elöntötte az otthonukat a vörösiszap, illetve akiket kisebb kár ért, vagy nem voltak közvetlenül érintettek - mondta Ferencz Zoltán.

Online felmérés indult a mentésben-helyreállításban dolgozó önkéntesek megkeresésével - tette hozzá Bartal Anna Mária, az önkéntességet vizsgáló kutatásvezető. Az eltelt egy hét alatt eddig több mint 240, az ország különböző részeiről az ajkai térségbe érkezett segítő töltötte ki a kérdőívet, amellyel arra keresik a választ, hogy mi motiválta őket az önkéntes munkára. Szeretnék felderíteni azt is, hogy Magyarországon kik vállalkoznak anyagi ellenszolgáltatással nem járó, segítő munkára, és annak milyen szerepe volt - jegyezte meg. Véleménye szerint eddig egyik vizsgálóbizottság vagy hivatalos jelentés sem szólt a súlyos környezeti katasztrófát követően a társadalomban bekövetkezett változásról. A hiánypótló felmérés a települések jövőképe mellett a tapasztalatok megismeréséhez, és a fejlődési irányok kialakításához járul hozzá - vélekedett.

A kutatás eredményét a begyűjtött adatok kiértékelését követően várhatóan májusban teszik közzé, az önkéntesek a www.vorosiszap-kutatas.hu oldalon található kérdőív kitöltésével segíthetik a kutatók munkáját. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

vehir.hu
további cikkek
Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Az egyetemeknek, így a Pannon Egyetemnek is az egyik kiemelt célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, hangzott el kedden délután a veszprémi felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az egyetem vezetői Tuzson Bence, igazságügyi miniszterrel együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, ami a hallgatók igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteinek és tapasztalatainak bővítését segíti a jövőben. tegnap 22:29 Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül közélet Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, amely a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán, 76 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, közülük 18-an sérültek meg - közölték illetékesek. tegnap 11:17 Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt közélet Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot. tegnap 9:32 Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások közélet Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások Minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások programnak köszönhetően; a 65 milliárd forinttal rendelkező program legfőbb célja a területi különbségek csökkentése - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden. tegnap 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.