Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ostrom alatt a Fidesz-székház

2013. március 7. 10:55 // Forrás: MTI
Reggel óta tart a demonstráció az alkotmánymódosítás ellen a Fidesz-székház udvarán. A Fidesz Bajnait és az Amnesty Internationalt tartja felelősnek, a KIM közleményt adott ki. [Utolsó frissítés: 21:55]

A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe nem jutottak be. Az MTI tudósítójával a helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe.

A demonstrálók leültek az épület udvarán, ahol kifeszítettek egy "Az alkotmány nem játék" feliratú transzparenst. Többen papírlapokat akasztottak a nyakukba, amelyeken többek között "tisztességes kampányt, szabad választást", "hajléktalannak lenni nem bűn", "független igazságszolgáltatást", "állami önkénytől mentes egyházakat", valamint "szabad egyetemen szabad tanulást" feliratok olvashatóak.
Néhány perccel akciójuk kezdete után fél tucat rendőrautó is a helyszínre érkezett. Az időközben kinyitott kapun rendőrök mentek be az udvarra, akik az egyik résztvevővel beszéltek a demonstráció céljáról.
Egy rendőrautó a Lendvay utca sarkán összeütközött egy másik járművel.


Fotó: MTI

A rendőrség azt kérte a résztvevőktől, hogy ne menjenek be az épületbe, mert azzal szabálysértést követnek el. Az udvaron, az épület bejáratánál kisebb dulakodás alakult ki. Egy embert a rendőrök ölben vittek ki, mert a férfi megpróbált behatolni a székházba. A rendőrök azt mondták, hogy a fiatalember ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért őt megbilincselték és elszállították a helyszínről.

Az egyik résztvevő újságírónak azt mondta, hogy azért szervezeték a hangsúlyozottan békés demonstrációjukat, mert tiltakozni akarnak az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Véleménye szerint annak elfogadásával minden magyar ember jogait korlátozni fogják. Kijelentette, addig akarnak a székháznál maradni, amíg "a gyalázatos módosítást" vissza nem vonják.


Közleményt adtak ki a székház-foglalók

A magukat a "Fidesz-székházat elfoglalóknak" nevezők csütörtök délelőtt közleményt juttattak el az MTI-hez, amelyben azt írták, mintegy száz, a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakozó állampolgár "elfoglalta a Fidesz-székházat és békés ülősztrájkba kezdett". Szerintük a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, ma Magyarországon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek.


Fotó: Hallgatói Hálózat

A kormánnyal szembeni ellenállásuk szerintük lelkiismereti kérdés, ezért élnek a polgári engedetlenség eszközével. Kezdeményezésük erőszakmentes, pártoktól független, és minden demokratikus érzelmű honfitársuk szolidaritására számítanak - közölték.

Tudatták: tiltakoznak a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének "szétverése" és az ellen, hogy a Fidesz-KDNP képviselői az Alkotmánybíróság által már alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket írnak az alaptörvénybe. Tiltakoznak az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása, és a hallgatók "röghöz kötése", a hajléktalan emberek "hatósági üldözése", a "gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok család fogalmából való kirekesztése" ellen. Tiltakoznak továbbá a szólásszabadság, a szabad választások és a független igazságszolgáltatás "korlátozása", az egyházak közötti diszkrimináció, valamint az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítése ellen.
Kiállnak amellett is, hogy az új alkotmányt széleskörű társadalmi részvétellel alkossák meg, és népszavazással erősítsék meg - olvasható közleményükben.


A vélemény szabadsága nem egyenlő az erőszak szabadságával

A Fidesz számára minden vélemény fontos, és a párt minden véleményt tiszteletben is tart, de a vélemény szabadsága nem egyenlő az erőszak szabadságával - mondta Kocsis Máté kommunikációs igazgató a Fidesz budapesti székháza előtt újságíróknak annak kapcsán, hogy tüntetők hatoltak be csütörtök délelőtt a kormánypárt Lendvay utcai székházának udvarára.


Fotó: MTI

Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő közös sajtótájékoztatója alatt az épület udvarát elfoglaló demonstrálók azt kiabálták: "az alkotmány nem játék", illetve "alkotmányt, jogállamot, demokráciát!".
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, az agresszió nem fogadható el a viták rendezésére. Hozzátette, ha "Bajnai Gordon előre szól, az embereit minden további nélkül beinvitáljuk" a székházba.
Kocsis Máté ezután azt kérte "a Bajnai Gordon által felheccelt, megvezetett" diákoktól és tüntetőktől, hogy vegyék észre, mire használják őket, és hallgassák meg a Fidesz álláspontját is. Kérdésre válaszolva azt mondta, az elmúlt években, amióta kialakultak ezek a tüntetéssorozatok, azok nemcsak időben esnek egybe Bajnai Gordon exkormányfő színrelépésével, de szervezeti és személyi kapcsolatok is kimutathatóak. A magyar emberek elsöprő többségéhez hasonlóan a Fidesz sem kér a baloldal gyűlöletkampányából, nem ez a vita rendezésének a helyes módja - szögezte le.

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: azt kérik a tüntetőktől, hogy üljenek le és beszéljék meg a követeléseiket, ne pedig agresszív módon kiabáljanak az arcukba. Arról biztosította a demonstrálókat, hogy a Fidesz bármelyik politikusa a rendelkezésükre áll, és ha előre megbeszélik, a székházban is fogadják őket.A politikus elmondta: az alaptörvény-módosítás elhalasztásának nincs jogi indoka, de külön kiemelte, hogy a jogszabályról kizárólag a magyar emberek által felhatalmazott parlament dönthet, nem pedig civil szervezetek vagy tüntetők. Egy kérdésre azt válaszolta, hogy a Fidesz nem kért rendőri intézkedést a demonstrálókkal szemben, mert nem hisznek az erőszakban.


Fotó: MTI

Selmeczi Gabriella szóvivő, aki érkezésük után aprósüteménnyel és nápolyival kínálta a székház udvarát elfoglalókat, amiből viszont azok nem vettek, azt mondta, nem emlékszik rá, hogy ilyen agresszióval, indulattal és túlfűtöttséggel valaha találkozott volna. Kijelentette, szeretettel és nyugodtan érkeztek, de a demonstrálók közvetlen közelről kiabáltak az arcukba, úgy pedig nehéz vitatkozni, hogy valaki nem mond érveket, csak skandál.

A sajtótájékoztató alatt tumultuózus jelenetek alakultak ki a székház bejáratánál, a demonstrálók elmesélése szerint előbb egy, majd még egy társuk jutott be némi lökdösődés árán az épületbe. Ezután viszont többen is behatoltak az előtérbe. A Fidesz székházától távozó Kocsis Mátéval több, az utcán az eseményeket figyelemmel követő járókelő is vitába bonyolódott. A demonstrálók egyike, Rózsa Milán azt mondta az egybegyűlt újságíróknak, hogy azért tüntetnek, mert az alaptörvény negyedik módosítása sok csoport jogait és szabadságát korlátozza. Szavai szerint megmozdulásuk erőszakmentes, de ennek ellenére többször is kialakult dulakodás, több demonstrálót megütöttek, egy ablak pedig betört. Hozzátette: a betört ablak árát megtérítik, az épületben dolgozók ki-be járását pedig biztosítják. Az utcán felsorakozott nagy számú rendőri biztosítás már a sajtótájékoztató előtt levonult, így ott csak egy gépjármű és néhány rendfenntartó maradt.


BRFK: egy embert állítottak elő a székháznál

Egy embert állítottak elő a rendőrök a Fidesz fővárosi székházánál csütörtökön - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője újságírókkal Budapesten. Kovács Viktória ezen kívül csak annyit mondott a délután egy óráig történtekről szólva, a rendőrség bejelentésre ment ki a Lendvay utcai pártszékházhoz, ahol jogi felvilágosítást adtak az ott lévő magánszemélyeknek és biztonsági őröknek. Közölte, a rendőrök elhagyták a helyszínt, mivel további intézkedésre nem volt szükség.


Fotó: Szolidaritás

Kovács Viktória elmondta azt is, egy a helyszínre tartó rendőrautó karambolozott a Dózsa György út és a Lendvay utca találkozásánál. A rendőrautó megkülönböztető hang- és fényjelzést használt. Egy kanyarodó autó szaladt bele. A balesetben senki sem sérült meg. Közölte, a nagyfokú rendőri jelenlétet a környéken az indokolta, hogy az indonéz elnök a közelben tartotta hivatalos programját, a Hősök terén pedig egy másik állami rendezvény volt.


Újabb tüntetők és ellentüntetők érkeztek a Lendvay utcába

Egyre több érdeklődő, köztük újabb tüntetők és ellentüntetők érkeztek csütörtök kora délután a Lendvay utcába a Fidesz székháza elé. Nagyjából 100-150 ember van a helyszínen. Előbb az önmagát civil szervezetnek nevező Egységfront Mozgalom néhány tagja jött egy "Minden hatalom a népé" feliratú kétrudas zászlóval. Ők egy "Az alaptörvény nem a nép alkotmánya" feliratú transzparenst feszítettek ki a kerítésre. Csatlakozni szerettek volna a reggel óta az udvaron demonstrálókhoz, de miután beszélgettek velük, abban egyeztek meg, hogy kint maradnak az utcán. 

Nem sokkal később megjelentek az ellentüntetők is, akik egy nagyméretű fekete transzparenssel érkeztek, ennek szövege: "Gyászol a nemzet! Hazaárulóktól szenved". A transzparensen jelenlegi vezető szocialista politikusok, Bajnai Gordon, az Együtt 2014 választói mozgalom alapítója, Bokros Lajos EP-képviselő és Simor András volt jegybank-elnök, valamint Kádár János egykori kommunista diktátor fotója látható. A transzparensükkel előbb az utca közepén álltak meg, de onnan a rendőrök felterelték őket a járdára, így most a túlsó oldalról néznek farkasszemet a reggel óta a székház udvarán demonstrálókkal.


Fotó: origo.hu

Bencsik András, a békemenet egyik kezdeményezője Facebook oldalán arra kérte a menet szimpatizánsait, hogy ha tehetik, menjenek a Fidesz székházához, amelyet "nehezen definiálható alakok" törvénytelenül blokád alá vettek. "Nem kell velük szemben erőszakot alkalmazni" - írta a Demokrata főszerkesztője. Szerinte arra van szükség, hogy minél többen kifejezzék rokonszenvüket a Fidesszel, ott legyenek és bátorítást adjanak azoknak, akik bent vannak az épületben, és talán beszéljenek "az udvaron gubbasztókkal, hátha akad közöttük normálisan gondolkodó".

A Lendvay utcába egyébként folyamatosan érkeznek az emberek, egy részük a tüntetők pártján áll, míg másik részük a demonstrálókat szidja. A folyamatos szópárbajokat és a hangzavart tovább tetőzi, hogy a Fidesz-székház udvarát elfoglalók folyamatosan az "Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!" szlogent harsogják. Két tüntető felmászott a székház földszinti erkélyére és kiült annak karzatára. Egyikőjük az összegyűltekhez szólt, míg a másik "Az alkotmány nem játék" transzparenst terített ki a terasz korlátjára.


Kiengedték az előállított demonstrálót

Kiengedték a rendőrségről azt a fiatalembert, akit még délelőtt állítottak elő a rendőrök a Fidesz Lendvay utcai székházánál zajló demonstrációról. Ellene szabálysértés miatt indult eljárás. Ezt maga az érintett jelentette be, akit az épület udvarán ülő társai hangos ovációval üdvözöltek.


Videó: Index.hu

A 20-as éveiben járó fiatalember, aki nevét nem árulta el, arról beszélt az újságíróknak, hogy miközben megpróbált bejutni a székházba, az ajtónyílásba betette a kezét és a lábát. Közlése szerint a bent lévők a lábát rugdosták, a kezére pedig rá akarták zárni az ajtót. Hozzátette: ezután passzívan ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért beszállították a VI. kerületi rendőrkapitányságra. Itt jogszerű rendőri intézkedésnek való ellenszegülés szabálysértése miatt indult ellene eljárás, amiért 30 ezer forintra bírságolták - mondta. Hangsúlyozta, nem ismeri el a szabálysértés tényét, de ha megbüntetik mégis, akkor ledolgozza büntetését.


Félmilliós kárt okoztak "Bajnai emberei"

"Bajnai Gordon emberei a Fidesz Lendvay utcai székházába betörtek, ablakot törtek ki és ajtót tettek tönkre, félmillió forintos kárt okoztak" - közölte a kormánypárt csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve: "a székházában dolgozó nőkkel és férfiakkal szemben fizikai erőszakot alkalmaztak".

Csütörtök délelőtt tüntetők hatoltak be a Fidesz budapesti székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva. A Fidesz első reagálásban azt közölte, az agressziót nem tartja elfogadható eszköznek, és ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedik a Fidesz székházába.

"A székházfoglaláshoz Bajnai Gordonnak vagy az általa képviselt szervezeteknek nincs köze, ezt a Fidesz is tudja" - kommentált az MTI-hez eljuttatott kommünikében az Együtt 2014 választói mozgalom, amelynek a volt kormányfő társalapítója.


KDNP: törvényt szegve követelnek törvényességet a tüntetők

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint jogállamiságot, törvényességet követelnek, miközben ténylegesen törvényt szegnek az alaptörvény módosítása ellen tüntetők. A kisebbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tüntetők még a legalapvetőbb normákat sem tartják be, amikor egy demokratikus párt székházát megszállják.


Tüntetők és ellentüntetők (Fotó: MTI)

Erőszakos viselkednek, kárt okoznak a tiltakozók – akárcsak néhány éve az MTV-székház ostromlói - fogalmaztak, hozzátéve: ezek a módszerek nincsenek a demokrácia eszköztárában, és nem is tekinthetők elfogadhatónak. A KDNP tiltakozik minden olyan szervezett vagy spontánnak mondott akció ellen, amely másokat veszélyeztet vagy korlátoz - zárul a kisebbik kormánypárt állásfoglalása.


Mi köze Bajnainak az ostromhoz?

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt nevezte meg a Lendvay utcai Fidesz-székház blokádja felelőseként a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója. Az Együtt 2014 mindent tagad. Részletek külön írásunkban.


Bezárták a kapukat, bent rekedtek a tüntetők

Bezárták a Fidesz-székház kapuját, így a tüntetők egy része bennrekedt az udvaron csütörtök késő délután. Az épület előtt rendőrök sorakoztak fel. A kerítésen keresztül az MTI tudósítójának többen is azt mondták, hogy kinti társaiktól kaptak ételt és italt. Több társuk fenn áll a székház teraszán, ahová két nemzetiszínű zászlót, "Az alkotmány nem játék" feliratú transzparensüket és több papírlapot is kihelyeztek. Ezekre többek között azt festették, hogy "Foglalt", illetve "Demokráciát".

Az utcában folyamatos a hangzavar, a teraszon álló tüntetők hangosbemondón keresztül a Fidesz 1989-es programjából olvasnak fel részleteket, de elhangzott egy Babits-vers is. Megszólalásaikat folyamatos kiabálással zavarják az egyre nagyobb létszámban gyülekező, túlnyomórészt az idősebb korosztályhoz tartozó ellendemonstrálók. Közülük többen arra szólították fel a tüntetőket, hogy demonstrálás helyett inkább dolgozzanak, illetve menjenek Moszkvába. Az ellentüntetők hangosan skandálva terroristáknak nevezték az épületfoglalókat. Az épület előtti járdán felsorakoztak a rendőrök is, de a sorfalon szabad az átjárás, senkit nem tartóztatnak fel.


Fotó: MTI

Twitter-oldalán foglalt állást az Európai Néppárt a Fidesz Lendvay utcai székházának blokádjáról csütörtökön. Minden állampolgárnak joga van arra, hogy kinyilvánítsa véleményét, de békés és nyugodt módon - fogalmazott az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő szervezet üzenetében.


Hírbe hozták az Amnesty Internationalt

A Külügyminisztérium "értetlenül áll az előtt a tény előtt", hogy az Amnesty International (AI) "támogatja azt a csoportosulást, amely - civil szervezetként meghatározva magát, de pártpolitikai érdekeket szolgálva - (...) betört a Fidesz Magyar Polgári Szövetség székházába" - írta a tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, nem a demokrácia és a szólásszabadság eszköze az, amikor egy legitimáció nélküli csoportosulás egy társadalmi és szavazói támogatással bíró párt működését és tekintélyét, valamint a magyar jogszabályokat sértő lépést tesz. Felhívták az AI figyelmét arra, hogy a tüntetőknek nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak, így a törvények betartása. Hozzátették: aggasztónak és elfogadhatatlannak tartják, ha egy nemzetközi jogvédő szervezet olyanokat támogat, akik szándékosan vétenek a törvények ellen. Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen.

Az Amnesty Internationalnek (AI) semmi köze nincs a Fidesz Lendvay utcai székházánál zajló demonstrációhoz - mondta a szervezet kampánykoordinátora csütörtök este az MTI-nek. Átol Dorottya azt monda, hogy a demonstrációról csak a sajtóból értesültek, és nincs közük az eseményekhez. Az AI a szombati, bejelentett demonstrációt támogatja, amely az alaptörvény módosítása ellen szerveződött - tette hozzá.


A KIM elítéli a Lendvay utcai erőszakos eseményeket

Az igazságügyi tárca elítéli a Lendvay utcánál csütörtökön történt erőszakos eseményeket - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek. A parlamenti államtitkár kiemelte: az alaptörvény a magyar embereké, és tiszteletben kell tartani mindenkinek a véleményét. Aki a jogállamiságot hirdeti, annak elsődleges kötelessége mások jogainak tiszteletben tartása - tette hozzá. Mint mondta, Magyarországon a véleménynyilvánítás szabad, de az agresszió nem elfogadható. A jogállam sosem fér össze az erőszakkal. A demokrácia a vitára épül, és a viták nyomán kialakuló többségi álláspont mindenki által történő elfogadására - fejtette ki. Az erőszak nem erőt, hanem a megértés, a tolerancia hiányát mutatja - tette hozzá.

A történelemben sosem a demokraták eszköze volt az erőszak - emelte ki Rétvári Bence, aki rámutatott: a rendszerváltás óta eddig erőszak csak ott ütötte fel a fejét a tüntetéseken, ahol a szélsőjobb vagy szélsőbaloldal is jelen volt. "Az erőszak nem megoldás, az erőszakban nem hiszünk" - fogalmazott a parlamenti államtitkár, aki megköszönte a rendőrség higgadt, nyugodt és szakszerű munkáját. Jól jelzi a korábbi évekhez képest a magyar jogállam megerősödését, hogy a rendőrség tüntetőkkel szembeni fellépése a 2006-os tömeges jogsértésekkel szemben most már teljes mértékben megfelel a jogállami követelményeknek - közölte.


Az Alkotmánybíróság elé vonultak

A tüntetők elhagyták a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarát csütörtök este. A néhány száz demonstráló - rendőri sorfal mellett - a Rippl-Rónai utcán keresztül este fél 9 után az Andrássy útra tért rá. A hangosbeszélőt kezelők egyike előzőleg arra biztatta őket, hogy vonuljanak az Alkotmánybíróság épületéhez. A résztvevők az úttesten, a külső sávban haladnak, azt skandálják, hogy "alkotmányt!, demokráciát, jogállamot!"


Fotó: MTI

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.