A csütörtöki keltezésű válaszlevélben Navracsics emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntésében nem tartalmi vizsgálat nyomán semmisítette meg az alaptörvényhez kapcsolódó, úgynevezett átmeneti rendelkezések egy részét, hanem mert azt állapította meg, hogy ezek a rendelkezések nem átmeneti jellegűek. Ennek nyomán most az alaptörvény-módosítási javaslatok e rendelkezéseknek az alaptörvénybe való beemelését célozzák.
A magyar miniszterelnök-helyettes a levélben pontról pontra részletesen kifejtette jogi érveit a módosítási javaslatok tartalma mellett, és jelezte, hogy az ET-főtitkár rendelkezésére áll az esetleges további kérdések tisztázása érdekében.