Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Utazás kiállításon mutatkozott be térségünk

2013. március 9. 10:56 // Forrás: Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.
Vasárnap zárult Budapesten a 36. Nemzetközi Utazás Kiállítás, ahol a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. tagjai közösen jelentek meg.

A térség által lefedett földrajzi terület Várpalotától Sümegig húzódik, magában foglalva a Balaton keleti és a Bakony déli részét. A kiállításon a szervezet tagjai a 60 m2-es, egyedi installációval rendelkező standon egységes arculattal, közösen népszerűsítették a térség kínálatát. Így a látogatók, mint ahogy azt a szervezet szlogenje is sugallja, valóban megtalálhatták útjukat, az igényeiknek megfelelő szolgáltatásokat.

A Bakony és Balaton térségét általában a lassú turizmus élménykínálata jellemzi, amely a klasszikus turisztikai termékkategóriák fölötti utazási mód és (élet)szemlélet. Ez a terület Magyarország legváltozatosabb megőrzött örökségével rendelkező vidéke: Egyaránt megtalálhatók az épített és szellemi örökségek, a természeti értékek, ezek változatossága pedig egyedülálló. A fenti sokszínűség eredményezte a térségben kialakított 5 fő termékkategóriát, melyek a következők: aktív- és sportturizmus, kulturális, vidéki élmények, vízparti üdülés, bor és gasztronómia. Ezen termékstruktúra, valamint a Nánási Pál fotóművész közreműködésével kialakított képgaléria alapján a szervezet tematikus kiadványcsaládot jelentetett meg, amely a kiállításon nagy sikerrel debütált. A látogatók körében a legnépszerűbbek a kulturális, valamint a bor és gasztronómiai kiadványok voltak. Sokan keresték emellett a kerékpáros és gyalogos túraajánlatokat is.

A vásáron az érdeklődés a korábbi évekhez képest nagyobb volt, a négy nap alatt több ezer látogató fordult meg a szervezet standjánál. Sokan érdeklődtek a Bakony és Balaton térség szállásai és rendezvényei iránt, melyet egységesen meg is találtak a szervezet által kiadott – és a tematikus kiadványokhoz hasonlóan az Utazás Kiállításon bemutatott – Szálláskalauz és Rendezvénynaptár 2013 kiadványokban.

A standon a térség dicső történelmi múltja a várurak és egy bakonyi betyár bemutatóin keresztül elevenedett meg. Herend híres motívumai pedig a látogatókon arcfestés formájában köszöntek vissza. Kicsik és nagyok egyaránt lelkesen kutatták a térség egyedülálló növény- és állatvilágát a Bakonyi Természettudományi Múzeum mikroszkópja alatt. A Bakony és Balaton helyi kézművesei is bemutatkoztak a nagyközönségnek egy-egy mézeskalács-díszítő, szalmadísz- vagy éppen lószőrékszer-készítő bemutatóján keresztül. A helyi ízekbe is belekóstolhattak egy-egy csésze halimbai teát kortyolgatva.

A kiállításról hazatérve a látogatók a Bakony és Balaton nemes tájairól további információk után kutathatnak a szervezet (szintén az Utazás Kiállításon debütált) honlapján, amelynek segítségével majd a térségbe látogatva örök emlékeket szerezhetnek. A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. a kiállítás után is folytatja tudatos, az országban egyedülálló márkaépítési folyamatát többek között belföldi marketingkampányok lebonyolításával. Jövőbeni terveik között szerepel még a Bakony és Balaton térségi turisztikai kártya bevezetése, valamint egy 10 pontból álló térségi kerékpárkölcsönző hálózat megszervezése.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.