Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húszezredik ügyfél a kormányablaknál

2013. március 9. 14:31
Húszezredik ügyfelét köszöntötte a héten a veszprémi kormányablak, amely folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal áll a polgárok rendelkezésére.

Alig több mint egy év telt el azóta, hogy 2012. február 28-án a tízezredik ügyfelét fogadta az Óvári utcai intézmény, és máris a húszezredik polgár került a kormányablak munkatársai elé. Az útiköltség-térítést intéző Petrásné Parragh Györgyit ajándékcsomaggal és virággal köszöntötte dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Fekete Kálmán, a kormányablak arca.


Petrásné Parragh Györgyit Fekete Kálmán és dr. Kovács Zoltán köszöntötte

A helyszínen dr. Kovács Zoltán az intézményi átalakítás részleteiről is tájékoztatta a sajtó képviselőit. Elmondása szerint javában zajlik az integrációs folyamat, melynek részeként a veszprémi kormányablak március 1-jétől újabb ügyköröket képes ellátni, többek között a megváltozott munkaképességűek ügyeit, a nem magyar állampolgárok házasságkötését, a házassági névviselési forma megváltoztatását is náluk lehet elintézni. A folyamat végére, idén őszre több ezer új ügykör kerülhet a kormányablakok szolgáltatásai közé.

A kialakítandó új struktúrában országszerte háromszáznál is több új kormányablak jön majd létre, megyénkben összesen tizenöt. Veszprémben az Óvári Ferenc utcai épület mellett a leendő járási székhelyen (a Budapest úti Rosos-kúriában) is lehetőség lesz az egyablakos ügyintézésre, amely 2014-ig épül ki teljesen.

Dr. Kovács Zoltán felhívta az emberek figyelmét, hogy a kormányablak és a veszprémi okmányiroda hétköznapokon este nyolc óráig tart nyitva, így az ügyfeleknek nem kell szabadságot kérniük az ügyeik intézésére, azt munkaidő után is megtehetik. Ezt egyébként a kormánymegbízott kifejezetten ajánlotta is, hiszen a tapasztalatok szerint délutánonként kevesebb sorban állással, rövidebb idő alatt lehet végezni.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.