Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Puzsérral készül a választásokra az LMP

2013. március 9. 20:51 // Forrás: MTI
Vezető testületeiben szervezeti átalakítást hajt végre az LMP, a jövő évi választások kampányára készülve - jelentette be Heltai László, az LMP egyik szóvivője szombaton Budapesten, a párt XXII. kongresszusáról tartott sajtótájékoztatón.

Arról, hogy kik töltik majd be az új és megújuló jogkörű tisztségeket, az LMP két hét múlva esedékes tisztújító kongresszusán döntenek majd - mondta a szóvivő. Az LMP országos választmányában az eddigi két szóvivőt két társelnök váltja fel, azokkal a jogkörökkel kibővítve, amelyeket eddig a stratégiai és közpolitikai ügyvivő vitt. A két társelnök feladata lesz, hogy irányítsák az választmány politikai döntéseinek előkészítését és végrehajtását, valamint ők gyakorolják majd az ellenőrzési és irányítási jogköröket a kommunikációs igazgató és a sajtófőnök felett - sorolta a változásokat Heltai László. A XXII. kongresszus arról is döntött, hogy létrehozzák az országos szervezet egészéért felelős pártigazgató tisztségét. A pártigazgató nem lesz tagja a 13 tagú országos választmánynak. Az előző kongresszushoz hasonlóan most is adománygyűjtést rendezett az LMP egy település javára. Legutóbb Tarnabod kapott például iskolai és tisztálkodási szereket, ruhákat. Most Told községet támogatják majd az adományokkal. Heltai László elmondta még, hogy az LMP tagjai és szimpatizánsai részt vesznek az alkotmány negyedik módosítása elleni szombati budapesti tüntetésen. Hangsúlyozta, hogy a párt a korábbi módosítások ellen is tiltakozott. "Magyarországnak alkotmányra van szüksége, nem pedig olyan fércműre, amit mindennap a politikai széljárásnak megfelelően módosítanak" - tette hozzá.

Az LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője szerint olyan tekintélyelvű rendszer alakul ki Magyarországon, amelyben "senki és senkinek a jogai nem lehetnek biztonságban, és az alkotmányosságot felszámolják". Schiffer András az LMP XXII. kongresszusán szombaton a fővárosban azt mondta: mindez azért történhet meg, Orbán Viktor miniszterelnök ezt azért teheti meg, mert az emberek az elmúlt húsz évben végletesen kiábrándultak a demokratikus intézményekből, és jelentős részüknek az az alapvető élményük a demokratikus jogállamról, hogy az valójában "cinikus álarc", nem védi meg az alapvető közszolgáltatásokat, erőforrásokat.


Schiffer András (Fotó: MTI)

Az LMP akkor cselekszik helyesen, ha a különböző "tekintélyelvű kísértésekkel" szemben olyan alternatívát állít, amely lehetővé teszi, hogy a formális, jogászi okoskodás helyett az állampolgárok részvételével alkossanak 2014 után új alkotmányt. Azt szeretnék, hogy Magyarországon végre olyan alkotmányosság legyen, amely úgy ad biztonságot az embereknek, hogy közben az alkotmányos intézményeket magukénak érzik, és szavatolja, hogy semmilyen hatalom, tőkés csoport ne tudja korlátlanul "felzabálni" a kulturális, természeti erőforrásokat - mutatott rá Schiffer András. Jelezte, hogy képviselőik részt vesznek az alaptörvény módosítása ellen tartandó szombati fővárosi ellenzéki tüntetésen. Úgy kell Magyarország szekerét megfordítani 20-25 év után, hogy szembenéznek a rendszerszintű problémákkal - fejtette ki, hozzátéve: szükség van olyan politikai alternatívára, amely világossá teszi, hogy "az orbáni politika" valójában nem szolgálja az ország függőségének csökkentését. Hangsúlyozni kell, hogy a Fidesz-kormány alatt az oligarchák érdekei mindig fontosabbak, mint a jövő nemzedékek érdekei - mondta.

Schiffer András szerint Orbán Viktor azért lehetett mostanáig viszonylag sikeres, mert az ellenajánlat a szélsőjobboldalé, illetve a 2010-ben megbukott politikai elité. Orbán Viktor addig lehet sikeres, amíg nincs olyan politikai alternatíva, "amely leleplezi hazugságait", és világossá teszi, hogy Magyarországon meg lehet szakítani "a szolgaság körforgását", lehet olyan politikát folytatni, amely a belföldi tőkeképződés erősítésére, a helyi gazdaság erősítésére, a hazai kis- és középvállalkozói szektorra, a jól képzett hazai munkaerőre, és az erőforrások megőrzésére épít - mondta.


Fotó: MTI

A párt helyzetére utalva úgy fogalmazott: itt a tavasz, és itt van a remény az újjászületésre, az újjáalapításra. Ami velük történik, nem más, mint hogy kaptak egy esélyt a történelemtől, hogy megmutassák, "lehet más, és ami lehet más, az nem lehet ugyanaz, mint ami 2010 előtt volt Magyarországon". Van választási lehetőség, van olyan parlamenti párt Magyarországon, amely következetesen kitart az elvei, értékei, a politikai céljai mellett, nemet mond Orbánra és a 2010 előtt időszakra, de igent mond egy élhető Magyarországra - fejtette ki. Megjegyezte: az LMP-t az elmúlt másfél évben a sehová nem vezető terméketlen viták bénították, nem volt lehetőségük arra, hogy rendszerkritikus alternatívát mutassanak a "populista blablával szemben".

Kijelentette: nemet mondanak arra, hogy a magyar politika még mindig "a 20. századi játszmák újrajátszásáról" szól. Nem kőbe vésett törvény, hogy a hosszú távú célokat alárendeljék a pillanatnyi érdekeknek, "A politika nem befutó listás helyekről, miniszteri székekről szól" - mondta.
Szerinte most itt a lehetőség arra, hogy bemutassák, miként lehet több "válságálló" munkahelyet teremteni, miként lehet a magyar politikát az oligarchák fogságából kiszabadítani, és olyan politikát formálni, amely véget vet annak, hogy az országból évente sok-sok milliárdot szivattyúznak ki, és az államadósság többszöröse vándorol ki offshore paradicsomokba - mondta.

Lehet olyan politikát csinálni, amely európai és globális színpadon azt szorgalmazza, hogy a szabadkereskedelem logikáját váltsa fel az emberiesség logikája. Ki lehet állni azért: Magyarország ne azért vállaljon konfliktusokat, hogy megvédjen egy "öncélú, hatalommániás, tekintélyelvű rendszert", hanem például azért, hogy a termőföldet kivonják a tőke szabad áramlása alól, és a szabadkereskedelem Európáját ökoszociális Európává alakítsák át - fűzte hozzá.


Puzsér Róbert és Schiffer András (MTI-fotó)

Csiba Katalin, az LMP-szóvivője úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban "megmérettettek és nem találtattak könnyűnek". Az LMP olyan formáció a politikai térképen, amelyben valódi politikai potenciál van - mondta, véleménye szerint nincs olyan politikai kérdést, amely megbonthatná őket.

A kongresszuson felszólalt Puzsér Róbert kritikus, szerkesztő is, aki azt mondta, ma Magyarországon se valódi karakterük, se valódi meggyőződésük nincs a pártoknak. A kormányzás nem egyéb, mint "nyílt, szégyentelen és törvények által legitimált korrupció", a kultúra maradéka pedig "oda lett dobva" a profitnak, a kereskedelmi televízióknak és a bulvárnak.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.