Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Indulnak a választáson a kisgazdák

2013. március 10. 11:00 // Forrás: POPGROUP
Ezerfős nagygyűlést tartott a megújult Független Kisgazdapárt, 2013. március 9-én, szombaton, Budapesten. Bár összejövetelük „gondolatébresztő” nagygyűlésnek indult, valódi zászlóbontás lett belőle.

A szónoklatok sorát Csath Magda közgazdászprofesszor és a párt egykori minisztere, Boros Imre nyitotta meg. Előbbi a magyar-, utóbbi a világgazdaság aktualitásait vette sorra, ”fellépésüket” tapsviharral díjazta a közönség.

A nagy várakozás azonban a párt talpra állítását irányító Hegedüs Péter - egykori ismert rádió és tv riporter - kisgazda elnök beszédének szólt. Rögtön az első mondatát tapssal ünnepelték a jelenlévők, amellyel bejelentette: az idén 105 éves történelmi párt tízévnyi szünet után újra teljes létszámban indul a 2014-es választásokon.

A Kisgazdapárt elnöke beszédét egy gondolat, a párt új szlogenje köré fűzte: „Légy a hazád gazdája!” Ehhez kijelölte a párt első számú feladatát: váltás! Véleménye szerint ugyanis, a rendszerváltás az emberek döntő többsége szerint egyáltalán nem valósult meg, a kormányok mindent eladtak, ami „mozdítható” volt. Csupán hatalomtechnikai váltások játszódtak le, és egyetlen védendő „eszköze” maradt a magyarságnak: a föld.

Az Elnök szerint a feladat most az, hogy minden lehetséges eszközzel meg kell védeni a földet - ezt adta meg politizálásuk legfőbb irányának is. A jelenlegi földtörvény nem alkalmas a föld védelmére, - tette hozzá - ám elmondta, hogy vannak még jogi lehetőségek a változtatásra.

Hegedüs Péter beszélt továbbá arról, hogy azé az ország, akié a föld, valamint, hogy a megújult Kisgazdapárt továbbra is kiáll amellett, hogy a vidék felemelkedése nélkül nincs jövője az országnak. Ennek pedig első számú követelménye a földbirtokrendszer újraszabályozása.

Az elnök kiemelten foglalkozott beszédében a fiatal vállalkozókkal, bejelentette, hogy a Független Kisgazdapárt minden 20 és 30 év közötti, első vállalkozását regisztráló pályakezdő fiatalnak, vállalkozása első évében 100 %-os adó- és járulékmentességet biztosítana 2014-től, és azt követően is csak több lépcsőben emelné a terheiket.

Ezt jelentős lépésnek tekintette abban a folyamatban, amellyel megállíthatnák a fiatalok elvándorlását. A fiatal családok gyarapodását ugyanis nélkülözhetetlennek tartja a nemzet jövője érdekében. A váltásnak és változásnak szerinte elsősorban a fejekben, a napi gondolkodásban kell végbemennie, ez magával hozza majd új politikus-generáció „kihordását” is.

Meg kell találni az összetartozás kulcsszavát, mondatát, akárcsak a finnek tették az elmúlt 25 évben. Hegedüs őket tekinti követendő példának a váltás terén, mivel a II. világháború utáni időszak egyik legszegényebb, legelmaradottabb országából virágzó nemzetet, országot teremtettek.

A kisgazdák zászlóbontó gyűlését követően a legtöbb távozó kisgazda egy rövid mondatot ismételgetett: na végre…!  

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.