Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: Bajnai, Oszkó és Simor voltak a Malév sírásói

2013. március 11. 21:55 // Forrás: MTI
A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok ásták meg a Malév sírját", és az ügyletnél személyesen "ott sündörgött" Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Simor András is.

Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója fogalmazott így az MTI-hez eljuttatott közleményében, azt követően, hogy az Országgyűlés 298 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentését. A fideszes politikus szerint a magyar légitársaságot "tudatosan véreztették ki", azzal, hogy "kétséges és tisztességtelen privatizációt hajtottak végre szocialista üzleti körök javára, majd 127-szeres áron vették vissza, mint amennyiért privatizálták".

Az előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás tette tönkre a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette - fejtette ki Kocsis Máté, hozzátéve, a Gyurcsány-Bajnai kormányok nem dolgoztak ki semmiféle "B-tervet" a Malév megmentésére, egyetlen céljuk az volt: "üzletet csinálni belőle". A kormánypárti politikus szerint az előző kabinetek az ügyben is külföldi érdekeket szolgáltak, elárulták Magyarország érdekeit, kárt okoztak az államnak és a társaságnál több évtizede dolgozó embereket az utcára juttatták.

A parlament által elfogadott, a 2002 és a 2010 közötti időszakot vizsgáló 80 oldalas jelentés megállapításai között egyebek mellett még az is szerepel, hogy az "előnytelen privatizáció, a csalárd módon megkötött finanszírozási szerződések és a három éven keresztül folytatott rablógazdálkodás pénzügyileg teljesen tönkretette a Malévot, önálló működését pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette".

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.