Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz szerint üres fecsegés volt az ellenzéki egyeztetés

2013. március 13. 9:36 // Forrás: MTI
A Fidesz szerint "üres fecsegés" volt a keddi ellenzéki egyeztetés az állam, a piac és az egyén felelősségének újragondolásáról, mert a baloldali szervezetek újra megszorításokat vezetnének be, és a veszteségeket a lakossággal fizettetnék meg.

A nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának az MTI-hez elküldött szerdai közleményében azt áll: "üres fecsegés" az ellenzéki egyeztetés, mivel a baloldali szervezetek programjaiban közös pont, hogy a bankadót és az extraprofitot termelő ágazatok különadóját csökkentenék, ennek árát a lakossággal fizettetnék meg, visszaállítanák a bankárkormányzást, és újra együtt dolgoznának a megszorításokon, amely egyszer már csaknem szociális katasztrófába taszította Magyarországot.

A Fidesz közleményében azt írta: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok százezreket szegényítettek el: a családok rezsiterhét megduplázták, adósságokba hajszolták a lakosságot, kitermelték a gyermekszegénységet, aki tudott volna dolgozni, annak nem munkát, csak segélyt kínáltak, és tétlenül nézték, hogy egész országrészek uzsorakölcsönökön tengődnek.

"A szociális ellátórendszert kivéreztették, az intézményeket hosszú távon fenntarthatatlanná tették, az ott dolgozókat semmilyen módon nem becsülték. Magyarország nem kér többet ebből. A kormányváltás óta valóban igazságos és arányos tehervállalás van az állam, a piac és az egyén között: a terhekből a bankok, a szolgáltatók is kiveszik a részüket, és mindenki, aki képes dolgozni, segély helyett munkát kap" - írta a kormánypárt.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.