Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP: a kormány szétverte a nyugdíjrendszert

2013. március 13. 12:08 // Forrás: MTI
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a kormány szétverte az egész nyugdíjrendszert, de azzal még nagyobb hibát követne el, ha most csak a rendszer egyetlen elemét, a korengedményes nyugdíjat vezetné be ismét.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányzati kommunikáció most arról szól, hogy bevezetik a korengedményes nyugdíjat, amit korábban megszüntettek. "Lehet, hogy érzékelik, hogy elcseszték az egész nyugdíjrendszert", de most még nagyobb hibát fognak elkövetni, ha ennek egyetlen egy elemét kiemelik, és nem rendszerszerű beavatkozást végeznek - mondta. Szerinte, ha a kormány kiragadja a korengedményes nyugdíjat a korhatár alatti nyugdíjak rendszeréből, és nem teszi lehetővé a rugalmas nyugdíjba vonulást, akkor fennáll a veszélye annak, hogy csak a jó anyagi helyzetben lévő cégek tudják ezt érvényesíteni a munkavállalójukkal szemben. Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek létszámleépítésre kényszerülnek. Úgy vélte: ezzel a lépéssel a kormány olyan helyzetet teremt, hogy akár 44 éves munkaviszonnyal, 60 év felett sem lehet majd nyugdíjba menni, ha a vállalat egy összegben, előre nem fizeti a járulékokat. Szerinte az is kérdéses, hogy mi lesz azokkal, akik az elmúlt másfél évben nem élhettek ezzel a lehetőséggel. Lehet, hogy egy nagyarányú létszámleépítést tervez a kormány, és ezt így próbálja annulálni, lehet, hogy a szakszervezetnek akar kedvezni, hogy ne legyen belőle "mérhetetlen nagy botrány"? - vetette fel.

Arra a felvetésre, hogy a szocialista kormány szüntette meg a 13. havi nyugdíjat, Korózs Lajos azt mondta: "mi adtuk a 13. havit, és ameddig tudtuk fizettük". Ha Orbán Viktor annyira szereti ezt a juttatást, akkor miért nem vezette be az elmúlt három évben? - tette hozzá. A szocialista politikus egy másik kérdésre azt mondta: hallják, hogy a miniszterelnök aláírásokat fog gyűjtetni az aktivistáival azért, hogy a gazdagok "jó nagy rezsicsökkentésben részesüljenek", szerinte ugyanakkor ezzel az egész "mizériával" a botrányos alaptörvény-módosításról akarja elterelni a kormány a figyelmet.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.