A projekt az Új Széchenyi Tervtől 243 millió forint támogatást nyert el, amelyhez Devecser önkormányzata 1,6 millió forint önerőt biztosít - írták. Közlésük szerint a devecseri Esterházy-kastélypark mind műemléki, mind természetvédelmi szempontból kiemelkedő értéket képvisel a közép-dunántúli régióban: a park nagy értékű növényállományával és több száz éves fáival, mikroklímájával főleg a nyári időszakban sok látogatót vonzott, továbbá a település életének egyik legmeghatározóbb színtere volt.
A 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa a kastélypark teljes területét érintette, ezáltal a történeti kert jelentősen megrongálódott: az egykori angolpark stílusát képviselő főbb utak eltűntek, a fák megsérültek, elhaltak, kivágták őket. A projekt célja a park történeti jellegének, stílusjegyének visszaállítása, a város legnagyobb zöldfelületének helyreállítása.A fejlesztés során a tereprendezésen, vízrendezésen túl növényeket telepítenek, sétautakat hoznak létre, madártani tanösvényt, bemutatótereket alakítanak ki. Az árkok áthidalására négy faszerkezetű hidat építenek.
A projekt március 1-jén indult, a munkálatok megkezdésére azonban még várni kell a közbeszerzési eljárás végéig. A program várhatóan 2014 májusában fejeződik be.