Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Valódi alkotmányt követeltek

2013. március 13. 17:08 // Forrás: MTI
Valódi alkotmányt követelt és az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozott az a mintegy három tucat tüntető, akik szerdán tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Képviselői Irodaház előtt.

A túlnyomórészt fiatalokból álló csoport azután tartott sajtótájékoztatót, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője bejelentette: feljelentést tesznek a párt Lendvay utcai székházának múlt heti elfoglalása miatt.

A Fidesz-székház udvarát elfoglalók nevében a sajtótájékoztatón felszólaló Papp Gáspár alaptalannak nevezte, hogy Selmeczi Gabriella a csütörtöki "békésen, demokratikusan, erőszakmentesen" tiltakozókat azzal vádolta meg, hogy a demokrácia ellen lépnek fel. A fiatalember ugyanígy alaptalannak tartotta a politikus károkozásra vonatkozó kijelentéseit is.


Fotók: MTI

Ezt követően felolvasott egy nyilatkozatot, amely szerint a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, "a rezsim hároméves rombolása után" Magyarországon ma az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek. A fiatalember közölte: a kormánnyal szembeni ellenállásuk immár lelkiismereti kérdés, ezért élnek a polgári engedetlenség eszközeivel. Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük erőszakmentes és pártoktól független.

Papp Gáspár az alaptörvény negyedik módosítását bírálva leszögezte: tiltakoznak a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének "szétverése", az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezések alaptörvénybe való beírása, az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása és a hallgatók röghöz kötése ellen. Ugyancsak felemelik szavukat a hajléktalanok üldözése, a család fogalmának szűkítése, a szólásszabadság és a független igazságszolgáltatás korlátozása, az egyházak közötti diszkrimináció, az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és a "szabad választások korlátozása" ellen - közölte.

Nem legitim kormány az, amelyik felhatalmazásával visszaélve a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik - jelentette ki. Hozzátette: az egyoldalúan megalkotott alaptörvényt nem tartják legitim alkotmánynak, mert "nem az alkotmányosság és az emberi jogok védelmét, hanem a Fidesz-KDNP hatalmi érdekeit, a jogfosztást és a diszkriminációt szolgálja". Hangsúlyozta: Áder János köztársasági elnöktől azt követelik, hogy ne írja alá a jogszabályt. Mellette álló társa, Oláh Kata azt mondta, véleményük szerint nem ők, hanem a kormány követett el jogsértést a demokrácia ellen, mégpedig azzal, hogy "korlátozza minden magyar állampolgár jogait". Kérdésre válaszolva hozzátette, addig fognak tiltakozni, amíg nem valósul meg az alkotmányosság Magyarországon.

Az esemény alatt körülbelül három tucat társuk sorakozott fel mögöttük a Képviselői Irodaház lépcsőin. Ők egy, az "Alkotmány nem játék", illetve több "Önök a székházukat védik, mi a jogállamot", valamint "Nekünk tiszta a lelkiismeretünk és nektek?" feliratú táblát és nemzetiszínű zászlókat tartottak fel. A sajtótájékoztató végén mindannyian elhagyták a helyszínt.

Múlt csütörtökön délután tüntetők másztak át a Fidesz székház kerítésén és foglalták el az épület udvarát. Szerdán a párt szóvivője bejelentette, hogy feljelentést tesznek az eset miatt. Selmeczi Gabriella indoklásként azt mondta: a tüntetők megtámadták a kormánypárt székházát, erőszakosan behatoltak az épületbe, betörték az ajtót, az üveget, felmásztak az erkélyre, megrémítve mindezzel az ott dolgozókat. A szóvivő kirívónak nevezte a történteket, mint fogalmazott, a demokratikus intézményrendszert támadták meg. Szavai szerint a tüntető fiatalok és a mögöttük álló erők nem veszik figyelembe, hogy Magyarországon demokrácia van. "Úgy próbáltak véleményt nyilvánítani, hogy ránk rúgták az ajtót" - mondta, hangsúlyozva, hogy ez megengedhetetlen.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.