Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán: a szabadság a bátraké

2013. március 15. 1:01 // Forrás: MTI
A magyarok megtanulták, hogy a szabadság a bátraké - mondta Orbán Viktor az M1 Híradójának csütörtökön Brüsszelben.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországot támadások érték, ezért úgy látta jónak, hogy hazai ünneplés helyett az európai uniós csúcstalálkozón képviseli az ország érdekeit. A kormányfő hangsúlyozta: ha az ország érdeke azt szolgálja, meg kell egyezni, ha viszont nem szolgálja, akkor nem kell megegyezni.

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli tárgyalásán részt vevő miniszterelnök azt mondta: március 15. a szabadság ünnepe, a szabadság pedig a munka, az otthon, a család és a szellem szabadságát jelenti. Kitért arra, hogy a nemzeti ünnepen - szokás szerint - otthon kellene beszédet mondania, de a tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján fontos témák vannak napirenden: az európai gazdaság helyzete és az Oroszországhoz fűződő viszony.

Orbán Viktor hozzátette: a rezsicsökkentés, a gazdasági átalakítások és az alkotmánymódosítás miatt támadások érték Magyarországot, ő pedig nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy megfutamodik a viták elől.

"Úgy gondoltam, akkor teszem a legtöbbet a hazámért (...), ha csütörtökön és pénteken itt vagyok" - mondta.

A miniszterelnök szerint a magyarok megtanulták, hogy a szabadság a bátraké. Történelmünk "tele van olyan bátor emberekkel, akik létrehozták, megtartották, megvédték, ha elveszett, újra kiharcolták a magyar szabadságot" - hangoztatta. Hozzáfűzte: nem százötven éves, hanem sokkal régebbi gondolat, hogy "azt akarjuk, a munkánkból elsősorban a magyarok éljenek jól. Ma sem akarunk többet. Az otthoni bátorságnak külföldön meg kell fizetni az árát" - jegyezte meg a kormányfő. Mint mondta, a rezsicsökkentés után azt kérdezik tőle külföldön, hogy mi lesz a nagy nemzetközi cégekkel, amelyeknek ez veszteséget jelent, a bankadóval kapcsolatban pedig azt, hogy "meddig megy ez így".Orbán Viktor végezetül hangsúlyozta: Magyarország érdekeit fogja nézni; ha az szolgálja az ország érdekeit, akkor kompromisszumot kell kötni, meg kell egyezni, "ha az szolgálja az érdekünket, hogy nem egyezünk meg, akkor nem kell megegyezni".

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.