Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mesterházy: március 15-én a magyarság megéli a szabadság napját

2013. március 15. 1:02 // Forrás: MTI

Az MSZP elnöke szerint a szabadságot csak az tudja megélni, aki egyáltalán meg tud élni, a szabadság nemcsak jogokat, de biztonságot és lehetőségeket is jelent, ugyanakkor egyre többen vannak, akiknek egyikből sem jut elég - mondta Mesterházy Attila Miskolcon, a szocialista párt március 15-i ünnepségén, csütörtökön.

Az MSZP elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján úgy fogalmazott: március 15-e jóval több, mint a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményének emléknapja. Mint mondta: "ilyenkor nemcsak emlékezünk a szabadság kivívására, hanem újból és újból ünnepeljük és megéljük magát a szabadságot is. Ma " szabadságunkat egyrészről a gazdasági lecsúszás és a növekvő elszegényedés, másrészről a magyar demokrácia és a jogállam eltiprásának veszélye fenyegeti" - fogalmazott az MSZP elnöke a miskolci Kossuth szobornál, ahol a hideg ellenére több száz ember gyűlt össze.

Mesterházy Attila kijelentette: 165 évvel ezelőtt a szabadság híveinek szuronyokkal kellett szembenézniük, ugyanakkor ma az ellenfelek fegyvere a populizmus, a nacionalizmus, a megosztás és a félelem. A szocialista politikus úgy fogalmazott: 1848 azt üzeni a mának, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig küzdeni kell. "Hát küzdeni fogunk, elszántan, keményen és állhatatosan" - tette hozzá, hangoztatva azt, hogy amíg van joguk a választásra, addig van esélyük a változtatásra. Az MSZP elnöke kijelentette, hogy pártja megerősödött, és egy év múlva, a választások után újra megerősítik a demokráciát és Magyarországot. Mesterházy Attila arról is szólt, hogy a magyar nép fejlődést és szabadságot akar, igazságos, európai Magyarországot.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.