Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

100 sikeres munkahelymegőrző pályázat

2013. március 15. 19:49
Ünnepélyes keretek között üdvözölték a megye 100. sikeres munkahelymegőrző pályázat nyertesét a megyeházán.

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott a rendezvényen elmondta, a pályázatok célja a munkahelyek megőrzésének és teremtésének elősegítése, valamint az elbocsájtások megakadályozása. Kijelentette, a programnak köszönhetően szinte minden hónapban alacsonyabb volt az álláskeresők száma.

Mile Imre, a 100. nyertes pályázó, a Szent Hubertus patika tulajdonosa közölte, vállalkozásában 8 munkahelyet sikerült megőriznie. Hozzátette, egyik munkatársától sem vált meg volna szívesen, hiszen mind nagyon jól dolgoznak.

Lencse Ferenc, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Zirci Kirendeltségének vezetője gratulált a sikeres pályázónak. Hangsúlyozta, a patikára igény van a városban és környékén.

Horák János
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.