Március 11-13 között az országos TISPOL (Európai Közlekedési Rendőrségek Hálózata) akcióhoz csatlakozva a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság is fokozott közúti ellenőrzést hajtott végre a megye útjain. Rendőreink az akció keretén belül elsődlegesen a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer előírásszerű használatát, illetve a tiltott szerfogyasztást vizsgálták. A 3 nap során az 59 rendőr munkáját a Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2 munkatársa is segítette.
Ellenőrizték továbbá a járművezetők okmányait, a gépjárművek műszaki állapotát, valamint céljaik között szerepelt a körözött személyek illetve járművek felderítése is.
A háromnapos akció keretében 1717 gépjárművet vontunk ellenőrzés alá, az alkoholszondás mérés 4 főnél mutatott pozitív értéket. Két járművezető esetében a vezetői engedély elvételére is sor került, ellenük büntetőeljárás indult ittas járművezetés miatt. Szabálysértési feljelentést 15 fő ellen tettek az ellenőrzést végrehajtó rendőrök, 36 esetben közigazgatási eljárás indult - 34 a biztonsági öv nem megfelelő használata miatt.
Magyarországon az övhasználat mértéke sajnálatos módon alacsony melyet a jövőben a jelenlegi szintről legalább az európai átlagra, azaz 90 % körülire szükséges emelni.
A halálos sérülések megelőzésében a passzív biztonsági eszközök szerepe kiemelten nagy, a biztonsági öv és gyermekbiztonsági rendszer használatának további terjesztése – ill. használatának kikényszerítése – nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának és a sérülések súlyossági fokának további csökkentése érdekében.