Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP: a felelősök össze-vissza hazudoznak

2013. március 17. 20:36 // Forrás: MTI
A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket" - jelentette ki vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Gúr Nándor.

A politikus leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje. Megjegyezte: már a 7 és 15 napos előrejelzésekből is látszott, hogy március 15-én nagyobb mennyiségű csapadék hullhat és akár hóátfúvások is lehetnek. A politikus hangsúlyozta, ennek ellenére szerdán semmilyen megelőző intézkedés nem történt. Hozzátette: a csütörtöki nap is így kezdődött, még a hófogókat sem tették vissza a helyükre.

 A kálváriát nem a hideg és a szél, hanem azok az emberek okozták, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megelőzzék a bajt, "Orbántól, Pintérig" - jelentette ki. Meggyőződése szerint akiknek ez lett volna a dolguk, azok nem hozták meg a megfelelő intézkedéseket. Megkérdezte, hogy ha Pintér Sándor belügyminiszter szerint felelőtlenek azok, akik útnak indultak, akkor az úton 15 órát töltő Giró-Szász András kormányszóvivő is felelőtlen-e. Megismételte korábbi bejelentésüket, amelyek szerint az MSZP egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amelyik a hétvégi havazás és az annak nyomán kialakult káosz hátterét tárná fel. Hangsúlyozta: nem azért van szükség a bizottságra, mert mindenáron felelősöket akarnak keresni, hanem azért, mert az ilyen helyzeteket a későbbiekben el kell kerülni.

Ha Magyarországot egy nagy földrengés vagy más hasonló horderejű természeti katasztrófa sújtja, akkor a hétvégén látható felelőtlenségnek és káosznak embernek sokasága lehetne a vesztese - jelentette ki. Csak annak köszönhető, hogy ez nem így történt, hogy az emberek összefogtak egymással, a "civilek, az önkéntesek, a posztoló rendőr, a mentős, a tűzoltó tette a dolgát, még ha nem is kapott egyértelmű útmutatást, nekik még egyszer köszönet".

Arra az újságírói felvetésre, hogy 2006. augusztus 20-án az MSZP-kormány csődöt mondott a fővárosra lecsapó vihar kezelésekor, azt felelte: akkor egész más volt az intézkedésre rendelkezésre álló idő, mert csak három órával korábban lehetett csak tudni, hogy hol és mi fog történni. Hozzátette: akkor az esemény szervezőjét megbüntették. Hozzátette: tudomása szerint a katasztrófavédelem vezetője is megrovást kapott. Most viszont a kormány a bizottság felállítását, a helyzet tisztázását sem támogatja - jelentette ki Gúr Nándor. 

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.