Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém megyében csaknem nyolcszáz emberről gondoskodott a katasztrófavédelem

2013. március 18. 17:45 // Forrás: MTI
Csaknem nyolcszáz, a téli útviszonyok miatt bajba került emberről gondoskodott az elmúlt hét végén a katasztrófavédelem.

Összegzésükben azt írták: a négy napon csaknem 280 jelzés érkezett káresetről a megyei katasztrófavédelem ügyeletére. Csütörtökön és pénteken nemegyszer előfordult, hogy egy beérkező jelzésre vonuló egységek öt-hat vagy még több autónak is segítettek egyszerre, vagyis sokkal több káresetet számoltak fel, mint ahányat jeleztek az igazgatóságnak. Hozzátették: a kritikus napokon egyszerre 25-30 autó dolgozott a megyei útjain, s több mint 120 kollégájuk vett részt a mentésben. Tájékoztatásuk szerint 37 melegedőhelyre 750 embert kellett elszállítaniuk, a honvédség segítségével dialízisre váró betegeket vittek kórházakba, s a mentőknek segítettek betegekhez eljutni.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.