Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hamvas Bélára emlékeznek Füreden

2013. március 18. 17:48 // Forrás: MTI
Hamvas Bélára emlékeznek pénteken és szombaton Balatonfüreden emléküléssel, irodalmi beszélgetésekkel - közölte az önkormányzat az MTI-vel hétfőn.

Pénteken délután öt órakor kezdődik a megemlékezés a Tagore sétány melletti emlékparkban Hamvas Béla (1897-1968) emlékére ültetett fánál, ahol Bóka István polgármester, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) köszönti az egybegyűlteket, majd beszédet mond Lepsa Stulic, Szerbia követtanácsosa, ideiglenes ügyvivője. Ezt követően emlékülést rendeznek a novemberben elhunyt Sava Babic író, műfordító tiszteletére, aki Hamvas Béla valamennyi művét átültette szerb nyelvre. Fél nyolckor a Vujicsics együttes ad koncertet a Kisfaludy Galériában.    

Szombaton délelőtt fél tizenegykor Fenyvesi Ottó Sava Babic életéről és munkásságáról megjelent kötetét mutatják be a Városi Múzeumban, fél tizenkettőkor túra indul a Koloska-völgyben található - Hamvas Béla által a Fák című kötetében is megörökített - hársfához. Ezt - a szervezők szándéka szerint - bográcsozással, borkóstolással egybekötött "irodalmi piknik" követi.

A Hamvas Béla Asztaltársaság az ezredforduló óta minden évben, az író születésnapja (március 23.) alkalmából ünnepséget tart a Tagore sétányon, ahol 2000-ben Sava Babic kezdeményezésére ültettek fát Hamvas Béla emlékére. A hagyományoknak megfelelően évente "ráolvassák" a sétányon álló hársra Hamvas Béla Fák című esszéjének egy-egy részletét, majd irodalmi előadásokkal, zenéléssel, közös borozással emlékeznek a filozófus-íróra.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.