Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

KSH: januárban 223 800 forint volt a bruttó átlagkereset

2013. március 21. 10:57 // Forrás: MTI
Az idén januárban a bruttó átlagkeresetek nemzetgazdasági szinten 2,5 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 822 forint volt januárban. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 230 743, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 211 693 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 82 097 forint volt. A nemzetgazdaságban a bruttó keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül 2,8 százalékkal haladták meg a tavaly januárit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,0 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve - átlagosan 1,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete nem változott, 196 300 forint maradt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 146 603 forint volt januárban, a 3,7 százalékos infláció mértékét meghaladóan, 3,9 százalékkal nőtt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké 187 700 forint volt. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,2 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,8, a nonprofit szervezeteknél 0,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. januárban átlagosan 3,0 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 3,3 százalékkal - haladta meg az egy évvel ezelőttit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 3,0 százalékkal nőtt.A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabbak, ahol 458 300 forintot ért el, ezt az információ és kommunikáció követte 404 900 forintos, valamint az energiaipar 347 100 forintos bruttó átlagkeresettel. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban dolgozók kerestek, átlagosan 146 000 forintot, de alacsony volt az átlagkereset az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység területén, 162 500 forint, valamint a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágazatban 166 200 forint.    

Januárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél erre jogosultak átlagosan 9700 forint juttatást kaptak ezen a címen. A 234 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,1 százalékkal volt magasabb a 2012. januárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,4 százalék volt.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.