Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém vonzza leginkább a tőkét / A legjobbak közt is az elsők

2008. november 6. 21:24
Veszprém az ország „legtőkevonzóbb” városa, ezt állapította meg a Világ Gazdaság című lap elemzése, mely a 2004 és 2007 közötti időszakban vizsgálta meg a megyeszékhelyeket, abból szempontból, hogy mennyi is milyen jellegű beruházás telepedett meg ott, s a város miként gazdálkodott az érkezett tőkével. Az elemzésről egészen addig nem tudtunk, míg szerdán fel nem hívott a lap egyik szerkesztője, hogy ezt közölje. Az eredmény pedig több mint megtisztelő – mondta Debreczenyi János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A polgármester egyértelműen elismerte az elődök munkáját is, hiszen a vizsgált négy évből 3 még az előző ciklusra esik. Ez az első helyezés elismeri a hivatal munkáját, a jogalkotásunkat és gazdaságunkat is, hiszen arról árulkodik, hogy jól gazdálkodtunk a hozzánk érkező befektetői tőkével és annak jelentősen és gyorsan érezhető a hatása. Debreczenyi János külön kiemelte az egyetem szerepét, hiszen a Pannon Egyetem tudomány és a kutatás terén végzett munkája a megtartóerő. Nekik köszönhető, hogy Székesfehérvár társpólusa lettünk, hogy kapcsolat rendszerükkel is idevonzzák a beruházókat és jelenleg is olyan fejlesztéseket folytatnak, mely távlati lehetőségeket nyit. A polgármester visszaemlékezett a 80-as évekre, amikor sorra zártak be a gyárak, de egyben megjelentek azok az üzemek, a cserépgyár, az elektrotechnikai gyárak, amelyek ebből a helyzetből a kivezető utat jelentették. Ennek kapcsán a város első embere arról is beszámolt, hogy a Balluff Elektronikánál ját üzemlátogatáson, ahol kiderült, ott hamarosan újabb 100 embernek tudnak majd munkát adni.

 

Veszprém egyetemváros, mely a mindennapokban is érzékelhető – fogalmazott Prof. Kristóf János, a Pannon Egyetem rektor-helyettese. Mint mondta, az egyetem egy regionális tudásközpont, ahol kutatásokat, fejlesztéseket végeznek és tudást tovább is adják. A megtermelt tudást eladható termékké tenni, ez a cél – mondta a professzor. A 80-as évek az egyetem életében is nyomot hagytak, hiszen akkor ott is profilt kellett váltani. Eltűnt a klasszikus vegyipar, így új képzési rendszer kellett. Ma a Pannon Egyetem az ország 70 felsőoktatási intézménye közül a tizenkettedik. Az intézményben és a körül folyó munkákról, projektekről Kristóf János elmondta, hogy jelenleg egy regionális transzferrendszer kiépítésén, valamint a TIOP projekten dolgoznak. A gyermekkorház épületében, melyet a közelmúltban kapott meg az egyetem, egy innovációs központot hoznak létre. Ezekhez az eredményekhez szükséges a várossal való jól működő és szoros kapcsolat, melyről elmondható, hogy Veszprém esetében példaértékű.

Füssy Angéla

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.