Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

DK: a Fidesztől sem idegen a rasszizmus

2013. március 21. 14:05 // Forrás: MTI
A Demokratikus Koalíció szerint erősödnek Magyarországon a kisebbségi csoportok kirekesztésére irányuló törekvések és a "Fidesztől sem idegen a rasszizmus".

 Az ellenzéki párt alelnöke a rasszizmus elleni világnap alkalmából az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: a DK aggodalommal állapítja  meg, hogy a kisebbségi csoportok kirekesztésére irányuló törekvések, miként Európa-szerte, úgy Magyarországon is egyre erősödnek. "Amíg azonban az EU más tagországaiban evidencia, hogy a magukat demokratikusnak valló pártok, politikai irányultságuktól függetlenül nem vállalnak semmiféle  közösséget a szélsőséges, kirekesztő eszméket valló pártokkal, sőt, nézetkülönbségeiket félretéve igyekeznek őket karanténba szorítani, addig Magyarországon nem csak a joggal szélsőjobboldalinak tartott Jobbiktól, de a magát mérsékelt jobboldalinak valló Fidesztől sem idegen a rasszizmus" - fogalmazott Molnár Csaba.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.