Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne fordítsunk hátat Európának!

2013. március 21. 17:45
Európa jövője, a jövő Európája címmel tartott előadást a Padányi Bíró Márton Katolikus Gyakorlóiskolában dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön.

Zsúfolásig megtelt a Padányi iskola terme, ahol dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tartott előadást csütörtök délután. Összefoglalta: manapság a jobboldalon divat csalódottnak és Unió-ellenesnek lenni. Ezzel szemben a miniszterelnök-helyettes szerint természetes szövetségesek vagyunk Európával. Navracsics nem hisz abban, hogy Európa hanyatlana – most ugyan válságát éli, ahogy a világtörténelemben már többször is megesett –, végül mindig kivirágzik a kontinens. A közös történelem adta lehetőségekkel azonban mindaddig nem lehet élni, amíg a nyugat nem hallja meg a keletet. Nyugat ugyan lehetővé tette a Kelet formális csatlakozását, ám lélekben még idegenkednek tőlünk. Úgy gondolják, nem vagyunk még elég érettek az ő világukhoz. 

Egy teljes év volt, hogy közép-európai országok látták el az EU soros elnökségi feladatát, így adott volt a lehetőség, hogy keleti ízt adjunk az Uniónak. Ekkor döntötte el a magyar és a lengyel vezetés, hogy a nemzetiszocialista diktatúra áldozatai mellett a kommunizmus áldozataira is emlékeznünk kell. A nyugati országok nem érezték át, hogy mit jelent számunkra a kommunizmus jelképei. Nem fogják fel, hogy a nemzetiszocializmus és a kommunizmus között csupán időrendi eltérés van. Azt éreztük, hogy Nyugat-Európa nem akarja megérteni a problémánkat, elsősorban kényelmi okokból, hogy ne kelljen ezzel foglalkozniuk.

Az egyik miniszteri megbeszélésen egy brit államtitkár jelezte, hogy mennyire egyetért a magyar állásponttal, hiszen emlékszik a BBC 1956-os magyarországi tudósításaira. Ez a mélyen személyes történet átfordította a hangulatot. Az igazi válságot az okozza, hogy Európa nem tud egységes közösség lenni, mert nem éreznek minket a közösségük részének. Éppen ezért néznek ránk gyanakodva, ha alkotmányt módosítunk – amikor ők teszik ugyanezt, akkor azt természetesnek veszik. Ezen nem szabad megsértődni, nem az a megoldás, ha becsapjuk magunk mögött az ajtót: inkább minden lehetséges eszközzel küzdeni kell azért, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni minket. Azért kell kiállnunk, hogy Közép-Európának helye legyen a Nap alatt. Ki kell állnunk nemcsak magunkért, de a szlovákokért, csehekért, ahogy kiálltunk a szerbek és horvátok csatlakozásának elősegítéséért. Mert minél többen vagyunk, annál sikeresebb lehet Európa – zárta gondolatait Navracsics Tibor.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.