Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 27. Zita
2025. április 27. Zita

Lakossági beszámolón a képviselők / – a polgármester is megjelent –

2008. november 6. 23:31
Az elmúlt két évről, illetve a ciklus még hátralévő két esztendejéről tájékoztatta választókörzetének lakosságát dr. Hudvágner Tamás és Vereskuti Béla a Cholnoky iskolában csütörtök este tartott fórumán. Az eredmények mellett a gondokról is szó volt, s bár a megjelentek többsége elégedetten szólt a képviselők munkájáról, akadt bírálat és javaslat is.

Elsőként Vereskuti Béla szólt, aki hangsúlyozta, hogy kettejük együttműködése nemcsak azért eredményes, mert „szomszéd” választókerületek, hanem azért is, mert kiegészítik egymás munkáját. Hudvágner Tamás az intézmények, míg ő maga inkább a kereskedelmi egységek körzetét képviselik, mindvégig szem előtt tartva a város össz-érdekeit.

A képviselők tételesen beszámoltak munkájukról. Vereskuti Béla kiemelte a közlekedés biztonsága érdekében tett lépéseit (Mester és Cserepes utca: tükör, sebességmérő, „fekvő rendőr”, körforgalom), az oktatási és egyéb intézményeknek (óvoda, iskola, könyvtár, nyugdíjasok klubja stb.) tett felajánlásait.


Az előtte álló feladatok közül kiemelte a Dornyai utcai parkot, újabb fekvő rendőröket, gyalogátkelőket, fásítást stb. Rámutatott, hogy a gazdasági válság várható nehézségei esetleg – saját hibáján kívül – lassulást okozhatnak.

Hudvágner Tamás egy természetvédelmi károkozás (a Lóczy utca 42. sz. előtti két, évszázados fa barbár kivágása) kapcsán kijelentette: sikerült szemtanút találnia, s ígéri, hogy a vétkes nem kerüli el a büntetését. Az elvégzett munkák során megemlítette az Aprófalvi bölcsőde kerítésfestését, a nagy sajtóvisszhangot kapott templomharang ügyét, a lakók által nagyon megkedvelt edzőtermet, s a Nagy László utca 2. szám előtti kihasználatlan „betonplaccot”, melyet – a lakosság egyetértésével – szeretne parkká változtatni.

A fórumon megjelent Debreczenyi János polgármester sokak örömére elmondta, hogy a Kalmár téri gyalogátkelő sorsa jól alakul. Elkészült ugyanis a szabályozási terv. A folytatásban több veszprémi újításról is szólt, ám a legnagyobb érdeklődést mégis a strand váltotta ki. Mint mondotta, az ott élők azáltal is jobban járhatnak, hogy felértékelődik ingatlanjuk, de a strand megvalósultával a melegvízhez is olcsóbban juthatnak.

A hozzászólások sorában elsősorban közlekedésszervezési ötletek (pl. Mikszáth Kálmán utca egyirányúsítása, utcanévtábla hiánya, gyalogátkelők stb.) sorjáztak. Többen megerősítették, hogy az utóbbi két évben lényegesen javult a közterületek tisztasága. Volt, aki munkáját, szabadidejét ajánlotta fel akár polgárőri munkára is. Ez utóbbira jelentősen megnőtt az igény, s a jó példát a dózsavárosi vendég is elmondta. Náluk (elsőként az országban) alakult meg jelentős lakossági igényt kielégítendő a polgárőrség. Érdekességük, hogy a hölgyek többségben vannak, á,m ennél is fontosabb, hogy megnőtt az ott élők biztonságérzete, csökkent a bűncselekmények száma.

A Vilonyai út 68. képviselője négy, leromlott állapotú lépcsősor kálváriájáról beszélt. Szerinte az önkormányzat feladata lenne annak rendbehozatala, de a két kivitelező által megjelölt árat csillagászatinak tartotta.

A panaszok közé került a Lóczy utcai autóbusz-forgalom (reggelente nagyon nagy zsúfoltság), tájékoztató tábla hiánya (nevelési tanácsadó, bölcsőde, edzőterem).

A polgármester és a két képviselő igyekezett megnyugtató választ adni, s arra is ígéretet tettek, hogy a megválaszolatlanul maradt felvetésekre írásban kapják meg a remélhetőleg kedvező információt.     

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.