Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vádat emeltek Nicolas Sarkozy ellen

2013. március 22. 10:34 // Forrás: MTI
Vádat emelt csütörtök este Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja.

A volt köztársasági elnök ellen az a gyanú, hogy visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Franciaország és Európa leggazdagabb asszonyának, a l'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi állapotával. A vádemelést megelőzően Sarkozyt órákon át szembesítették a 90 éves milliárdos személyzetének több tagjával annak tisztázására, hogy a politikus - ahogy korábban állította - csak egyszer vagy pedig többször is megfordult a Bettencourt-házban. Thierry Herzog, az ex-elnök ügyvédje "inkoherensnek és igazságtalannak" nevezte a vádemelést, amely ellen "azonnali fellebbezést" jelentett be. Sarkozy szabadon távozhatott a bordeaux-i bíróságról.

A Bettencourt-ügyet a milliárdos vagyonkezelő cégének könyvelője robbantotta ki, amikor két évvel ezelőtt beismerte, hogy 2007 elején neki kellett kivennie a bankból azt a 150 ezer eurót, amelyet a vagyonkezelő vezetője azután átadott Eric Woerthnek, a Népi Mozgalom Uniója jobbközéppárt és Sarkozy elnökválasztási kampánya egykori pénztárnokának, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszternek. A politikus ellen már 2012 februárjában vádat emelt a bordeaux-i ügyészség "illegális párt-, illetve kampányfinanszírozás" címén, amiért az elnök feltehetően szabálytalan módon fogadott el támogatást 2007-es választási kampányához.  

A vizsgálóbíró azért szembesítette a volt elnököt a személyzet tagjaival, hogy kiderüljön: Sarkozy követett-e el visszaélést azzal, hogy a milliárdos megrendült egészségi állapotát kihasználva pénzt kért tőle az elnökválasztási kampánya finanszírozásához. A kilencvenes évek óta a pártfinanszírozást szigorúan szabályozzák Franciaországban: magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, a választások előtt egy jelöltnek pedig 4600 eurót adományozhat.

A volt köztársasági elnököt novemberben 12 órás kihallgatás után még csak úgynevezett "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte a bíró. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státus között. Ez arra utalt, hogy vannak jelek, amelyek szerint Sarkozy törvényt sértett, de nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy meggyanúsítsák. Az ügyben azóta folytatódott a nyomozás, miután Bettencourt környezetében többen is azt vallották, hogy Sarkozyt többször is látták a házban megfordulni a 2007-es kampány idején. A volt elnök viszont azt állítja: akkoriban csak egyszer tett egy rövid udvariassági látogatást az asszonynál, amikor annak férje, André Bettencourt, elhunyt. Sarkozy még államfőként többször tagadta, hogy törvénytelenül pénzt kapott volna a hat évvel ezelőtti kampány során, és a kiszivárgott jegyzőkönyvek szerint novemberben is ezt mondta a vizsgálóbírónak.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.