Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zenél az erdő

2013. március 23. 16:53
Nyílt napot tartott csütörtökön a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ. Megnéztük, hol képzik a tehetséges roma fiatalokat.

Szűk utcácska vezet le a mélyen fekvő Malom-völgybe, időnként olyan érzésünk van, mintha járdán gurulna lefele a vehir.hu autója. Maga a tábor barátságos környezetben, fákkal körülvéve egy patak mellett található. A látvány még ebben az esős-szeles időben is impozáns. Szinte látom magam előtt, hogyan telnek meg a tábor tágas külső terei élettel az évnek abban a tizenkét hetében, amikor tehetséges roma fiatalok zenei képzése zajlik itt. A zord időjárás miatt azonban az udvart üresen találjuk, és mi magunk is gyorsan a főépülethez sietünk. 

Reggeli-időben érkezünk, így a főépületben már nagyobb nyüzsgést találunk: az egyik asztalnál még tányérok csörömpölnek, a másiknál már halkan penget egy srác, a zene még azt a kevés szabadidőt is kitölti, ami a szigorú napirendben jutott a fiataloknak két óra között. Az oktatás hétfőtől szombatig zajlik, a vasárnapot a résztvevők saját maguk oszthatják be – jellemzően ezt is gyakorlással, vagy az intenzív hét fáradalmainak kipihenésével töltik. A 12-20 év közötti fiataloknak lehetőségük van nyelvet tanulni – hét közben a veszprémi Lovassy Gimnázium tanulói járnak le Felsőörsre korrepetálni a táborlakókat. A gimnazisták nemcsak azért jönnek, mert ezzel is az új köznevelési törvény értelmében kötelező közösségi szolgálati órákat is teljesítik – a koordinátorok elmondása szerint ők is élvezik a közös munkát.

Szerencsések azok, akik részt vehetnek a Snétberger Központ kurzusain: minden évben hosszas előválogatás után dől el, hogy kiben van meg az a plusz, az az igazi tehetség, amivel érdemes foglalkozni. Évente három időszakban rendeznek kurzusokat Felsőörsön: nyáron hat, ősszel és tavasszal pedig három-három hétig látja vendégül a zenész ifjakat a tábor. A kurzusok között mentorok segítik a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok – az idén szám szerint 36 – fejlődését. A hallgatók háromnegyede jazz-zel foglalkozik, a többiek klasszikus zenét tanulnak, illetve öt százalékuk mindkét területen próbára teszi képességeit.

Eddig mintegy ötszáz fiatalt hallgattak meg a válogatásokon – tudjuk meg Szarkáné Gáspár Andrea hálózati- önkéntes- és ösztöndíj-koordinátortól. Vannak, akik semmilyen zenei előképzettséggel nem rendelkeztek, tehetségük folytán mégis hamar koncertképessé váltak. Sokan azonban már a válogatásokra sem jutnak el. A szülők féltik gyerekeiket, akik a legtöbb esetben még nem töltöttek el ennyi időt – az első, nyári kurzus rögtön öt hetes! - távol a családtól. Akik azonban már jártak a felsőörsi tehetségközpontban tudják: a falu nyitottan fogadja a fiatalokat, a zene szeretete összeköti az ide kerülő diákokat.

A nyílt napon lehetőségünk van bepillantani a délelőtti tanórákra. A fiatalok nem szeppennek meg a fényképezőgép csattogásától, a vaku villanásától: őket lekötik a tanárok instrukcióik, belemerülnek a zenébe, szemmel láthatóan élvezik, amit csinálnak, és abból a néhány percből amit velük tölthetünk úgy tűnik valóban értenek is hozzá.

A kurzusok sikeréhez közel ötven fős stáb – oktatók, animátorok, mentorok, technikusok és konyhások – járul hozzá munkájával. Erőfeszítéseik nem hiábavalók: a Snétberger Központban korábban megfordult fiatalok közül a képzés után többen is helyet találtak maguknak a zenei életben. Láthattunk már korábbi Snétbergeres diákot zenei tehetségkutató műsorokban, egyikük állandó tagja az Eurovíziós Dalverseny nemzeti döntőjében szereplő Kállay-Sanders András zenekarának, hárman pedig a Zeneakadémiára is bejutottak. A fiatalok iránt a közönség is érdeklődik, tavaly a MüPában 1100 jegyet adtak el az akkori évfolyam növendékeinek koncertjére. Idén is lesz fővárosi fellépés, a Thália Színházban április 6-án 18 órától adnak másfél órás koncertet.

Aki szeretne maga is meggyőződni a 2012/13-as évfolyam tehetségéről, annak szerencséje van: nagyszombaton, március 30-án 17 órától a veszprémi Pannon Egyetem aulájában adnak négyórás koncertet a fiatalok és tanáraik.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. tegnap 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. tegnap 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06 Vörös árnyalatot kapott a borszalon kultúra Vörös árnyalatot kapott a borszalon A koncepció ugyanaz volt, mint májusban, mégis sok részletében más volt a szeptemberi Veszprémi borszalon, mint az említett tavaszi debütálása a helyi kulturális és gasztrorendezvények között. Péntek este a Várban az MTA-VEAB borospincéjében és udvarán a kora őszi alkonyattól egészen sötétedésig zajlottak a kóstolások és kötetlen beszélgetések. 2024. szeptember 29. 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.