Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Érvénytelen népszavazás Balatonkenesén

2013. március 25. 8:56 // Forrás: MTI
Érvénytelen volt a 2014-ben önállóvá váló balatonkenese-balatonakarattyai városrész településhatárai miatt kiírt helyi népszavazás vasárnap.

Nánássy Elek jegyző elmondta: a névjegyzékbe 2994 főt vettek fel, ebből 1062-ben válaszoltak igennel vagy nemmel arról, hogy egyetértenek-e a leendő önálló Balatonakarattya szavazólapon ismertetett, tervezett határaival.  Mivel az érvényességhez a választók több mint fele meg kellett volna, hogy jelenjen, a helyi referendum érvénytelen - tette hozzá. A népszavazáson 1053 érvényes szavazatot adtak le, 996-an nem értettek egyet a tervezett településhatárokkal, míg 57-en igen; az akarattyaiak mindössze tíz százaléka ment el voksolni - tájékoztatott a jegyző.

 Tavaly Balatonkenese akarattyai városrésze helyi népszavazáson úgy döntött, hogy leválik a városról és önálló település lesz; a döntés-előkészítő bizottság kijelölte az új település elméleti közigazgatási határait. Vasárnap nemcsak az akarattyaiak, hanem az egész város szavazhatott arról, hogy egyetért-e ezekkel a határokkal. Balatonakarattya és Balatonkenese közigazgatási határairól a 2014-es választásokat követően a két különálló önkormányzat hoz döntést, ha nem tudnak megegyezni, bíróság dönt róla.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.