Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gerstmár az LMP országos választmányában

2013. március 25. 9:06 // Forrás: MTI, vehir.hu
Szél Bernadett országgyűlési képviselőt és Schiffer András volt frakcióvezetőt választotta társelnöknek az LMP hétvégi kongresszusa. Az országos választmány tagja lett Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő.

Schiffer András a Lehet Más a Politika XXIII. kongresszusának helyt adó szállodában bemutatta a párt országos választmányának frissen megválasztott tagjait is. A kongresszus úgy döntött, hogy az országos választmány titkára a jövőben Vida Attila lesz, aki mellett négy általános és hat regionális választmányi tagot is megválasztottak.  A 13 tagú országos választmányba a két társelnök automatikusan bekerült.

Szél Bernadett és Schiffer András

Szél Bernadett bejelentette, hogy a testületet 18 hónapra választották meg, ezért a választmány fogja irányítani a pártot a három következő, a parlamenti, az európai uniós és az önkormányzati kampány során. A politikus hangsúlyozta, hogy a két társelnök nagyobb hatáskört kapott, mint az országos választmányt eddig vezető szóvivők. A kommunikáció mellett hozzájuk tartozik majd a stratégiai és a közpolitikai irányvonal meghatározása is. Hozzátette: a sürgős reakciót igénylő esetekben egymással kommunikálva tudnak majd nyilatkozni, ami növeli a párt hatékonyságát. Az LMP erős antikorrupciós politikát akar megvalósítani, miközben továbbra is célja a munkahelyteremtés – ismertette a következő egy évre szóló legfontosabb célkitűzéseiket.

Schiffer András leszögezte: olyan pártot szeretnének bemutatni a választóknak, amelyik csökkenteni akarja az ország függőségét és a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Hozzátette, olyan politikával készülnek, amely alkalmas az ország természeti és kulturális erőforrásainak megőrzésére.  Azoknak a választóknak, akik le szeretnék váltani az "Orbán-rezsimet", de nem kérnek azokból, akik 2010 előtt ide juttatták az országot, van választási lehetőségük - mondta.

Az LMP országos választmánya

A legtöbb zöldpárt társelnöki rendszert működtet, méghozzá hatékonyan, az LMP is a hatékonyság növelésének érdekében döntött annak bevezetése mellett - válaszolta Szél Bernadett arra a kérdésre, hogy mi indokolja az új felállást. Schiffer András viszont azt hangsúlyozta, hogy "nem elnöki rendszert vezettünk be, nem centralizáltuk a többi párthoz hasonlóan az LMP struktúráját". Hozzátette, előző kongresszusuk létrehozta a pártigazgatói posztot, ezért például az adminisztratív irányítás nem a társelnökök feladata lesz.

Egymást erősíti a helyi és az országos szerepvállalás

A vehir.hu megkeresésére Gerstmár Ferenc, az LMP országos választmányának újonnan megválasztott tagja összefoglalta benyomásait a párt vezetőségének átalakulásáról és a saját szerepéről.

"Az LMP kongresszusa az európai zöld pártok felépítéséhez nagyon közeli szervezeti struktúra felállítása mellett döntött. A társelnökök ellátják a szóvivői feladatokat, hozzájuk tartozik a közpolitikai stratégia kialakítása, ezenkívül felügyelik és irányítják a sajtó és a kommunikációs munkát. Véleményem szerint erre a feladatra megfelelő és hiteles személyeket sikerült választanunk.

Gerstmár Ferenc (fotó: LMP)

Az országos választmány észak-dunántúli régióküldötteként szeretném előmozdítani, hogy a régió (és az ország) minél több választókerületében képesek legyünk releváns megszólalásokra alapértékeink - a fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel - jegyében. Az LMP központi kommunikációjába illeszkedően mutassuk meg helyi értékeinket minél több helyen. Önkormányzati képviselőként eddig is ezt a célt szolgáltam. Országos választmányi pozícióm és helyi tevékenységem egymást erősíthetik.

A pontosabb feladatmegosztás a választmány szerdai ülésén várható."

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.