Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rezsicsökkentés: Új eljárásra utasította a bíróság az energiahivatalt

2013. március 26. 12:33 // Forrás: MTI
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden.

A bíróság jogerős határozatában az áramszolgáltatók érvelését elutasítva ugyanakkor kimondta, hogy alkalmazni kell azt a két hete életbe lépett törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk vonatkozó különadókat. Ennek megfelelően a MEH új eljárásában sem kell figyelembe venni az indokolt költségek között az energiaellátók jövedelemadóját, a közműadót és a pénzügyi tranzakciós illetéket. A bíróság nem fogadta el azokat a felperesi érveket sem, amelyek kifogásolták, hogy az energiahivatal milyen módszerekkel számszerűsítette az indokolt költségeket.

A bíró szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat mindaddig hatályban marad, amíg meg nem születik az új rendszerhasználati díjakat megállapító döntés. A jogerős döntés szerint az áramszolgáltatók számos kifogása közül három olyan volt, amely alapot szolgáltatott az energiahivatal határozatának hatályon kívül helyezésre. A bíróság az energiahivatal érvelésével szemben abban igazat adott az áramszolgáltatóknak, hogy az állami térképi adatbázisok lekérésével összefüggő kiadások elismerhető költségek. Az energiahivatal korábban módosította eredeti határozatát, ebből azonban a bíró szerint sem lehetett volna kihagyni a módosított ár hatályba lépésének időpontját. 

Fotó: MTI

Az áramszolgáltatók harmadik olyan érve, amelyet a bíróság elfogadott, hogy a MEH határozata sértette a rendszerhasználati díjak átláthatóságára vonatkozó törvényi előírásokat. A bíró azt is kiemelte, hogy a hivatalnak az új eljárásban a felperesek többi kifogását nem kell figyelembe vennie. A bíróság jelezte, hogy a kifogásolt hivatali határozatot nem állt módjában megváltoztatni, ezért kellett hatályon kívül helyeznie, és a hivatalt új eljárásra utasítani a három elfogadott felperesi érv miatt.

A rezsicsökkentéssel összefüggésben indult eljárás hat felperese az Émász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. Az elmúlt hetekben hasonló, a rezsicsökkentéssel összefüggő perekben egyes gázszolgáltatók indítványára a bíróság megsemmisítette a MEH vitatott határozatait, és új eljárásra utasította a hivatalt.  Március 11-én a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a bírósági döntést botrányosnak minősítette. Március 12-én az Országgyűlés megszavazta, március 14-én pedig már életbe is lépett, és folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazható az a törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra. Aznap a Tigáz DSO Földgázelosztó Kft. elállt az energiahivatal elleni pertől. Március 14-én az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, a kormányoldal szerint erre a rezsicsökkentés megvédése érdekében volt szükség. Bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.