Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erdő Péter: Jézus feltámadásának örömhíre már most boldoggá teszi életünket

2013. március 31. 9:00 // Forrás: MTI
Jézus feltámadása hitünk középpontja, ez az az örömhír, amely már most boldoggá teszi a mi életünket is - fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján mondott szentbeszédében szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

A zsúfolásig megtelt székesegyházban a katolikus főpásztor azt mondta: a hívek Jézussal való megbonthatatlan közössége "erősebb, mint a halál. Ha életünk Istenben van, akkor már most működnek bennünk a megkezdett örök élet energiái. Akkor tudunk szeretetben és türelemben, tisztességben és megfontoltan élni, mértékletesen és hűségben, tisztaságban és derűsen".

 Erdő Péter homíliájában úgy fogalmazott: "ennek az életnek a lángja gyullad ki a mai estén azoknak a lelkében, akik most a keresztségben és a bérmálásban részesülnek, akik ma veszik először magukhoz Krisztus testét és vérét". A bíboros úgy folytatta: "Isten szeretete találékony. Örök terve a húsvét hajnalának diszkrét meglepetésében jelenik meg a tanítványok előtt." Hozzátette: "Krisztus szeretete minket is találékonnyá tesz, reménytelen helyzetekben mutatja meg az utat a becsületre, a túlélésre, hosszú acsarkodások és történelmi félreértések után a szívbeli megbékélésre, egymás elleni ádáz vetélkedés helyett az építő együttműködésre."  Utalt arra is, hogy Krisztus lelke megadja a híveknek a találékonyságot akkor is, amikor a hitüket kell megvallaniuk, "akár a távol állók, akár a hatalmasok, akár a legegyszerűbb emberek, akár saját magunk előtt". Felszólított arra: "kérjük Ferenc pápával a feltámadt Krisztust: szabadítson meg minket minden borúlátástól, reménytelenségtől és csüggedéstől! Töltse el szívünket elszántsággal, nagylelkűséggel és örömmel!"

Erdő Péter felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az örömet vigyék haza a hívek családjukba, és adják át a beteg, idős, magányos embereknek, illetve azoknak, "akik már nem bíznak semmiben, mert Krisztus mindannyiunkat újra és újra megbocsátó és felemelő szeretetébe vár". Szentbeszédében a bíboros megjegyezte: "a feltámadás egyre tisztuló hite és reménye Jézus Krisztusban bizonyossággá válik. Ő maga az élet. Hatalma van arra, hogy halottakat támasszon fel, és az embernek örök életet adjon". Kitért arra, hogy amikor maga Isten szól a választott néphez a próféták által, hosszú évszázadok alatt készíti fel a feltámadás és az örök élet hitére a világot.

Az ünnepi liturgia keretében Erdő Péter számos felnőttet keresztelt meg és részesített a bérmálás szentségében. A szertartás végén a hívek a bíboros vezetésével körmenetet tartottak a bazilika körül.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.