Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vöröskereszt a strandon

2008. április 18. 20:58 // Forrás: www.hírextra.hu
A Magyar Vöröskereszt idén ismét megszervezi elsősegélynyújtó szolgálatát 26 balatoni strandon a főszezonban, július 2. és augusztus 19. között, amit a Balaton Fejlesztési Tanács további négy strandra kíván kiterjeszteni - jelentették be pénteken Siófokon, a két szervezet egyeztető tárgyalásán.
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke a tavaly először nyújtott elsősegély-szolgálat eredményeiről beszámolva elmondta: 17 Balaton-parti település 26 strandján 2-2 képzett önkéntes teljesített szolgálatot minden nap, 10-18 óra között. Feladatuk alapvetően nem a vízi mentés, hanem a parton történt sérülések - ficam, égés, csípések, rosszullétek - szakszerű ellátása volt.

Azokon a fürdésre kijelölt helyeken, ahol nem kötelező a szakemberek alkalmazása, hiányt pótolt a szolgáltatás - mutatott rá, hozzátéve, hogy több mint 350 önkéntes, javarészt egészségügyi főiskolás és orvostanhallgató dolgozott ezeken a strandokon.

Suchman Tamás, a fejlesztési tanács elnöke bejelentette, hogy a balatoni biztonság növelése érdekében 12 millió forintért vásárolnak mentőtutajokat (evezős mentő katamaránokat) az elsősegély-szolgálattal együttműködő önkéntes vízi mentőknek. A tanács 5 millió forinttal támogatja a Vöröskereszt balatoni szolgálatát. Hozzátette, ha sikerül szponzorokat szerezniük, 6 defibrillátor beszerzésével is támogatni szeretnék az elsősegélynyújtók munkáját.

Zatkalik András
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.