Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Békét sürgetett a világban Ferenc pápa

2013. március 31. 22:51 // Forrás: MTI
A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken.

A pápa mindenekelőtt húsvéti jókívánságait fejezte ki Róma városának és az egész világnak. "Szeretném, ha a Krisztus feltámadásának üzenete minden otthonba, minden családhoz elérkezne, főleg oda, ahol a legtöbb a szenvedés, a kórházakba, börtönökbe…" - mondta.   Arra a kérdésre, hogy "mit jelent Jézus feltámadása", azt válaszolta, "azt jelenti, hogy Isten szeretete megváltoztathatja életünket, kivirágoztathatja a szívünkben levő sivatagot…" Hozzátette: "mennyi sivatagon kell az embernek ma is átkelnie! Főleg az emberben rejlő sivatagon, amikor hiányzik az Isten és a másik ember iránti szeretet, amikor hiányzik annak a tudata, hogy a teremtett világ őrzői vagyunk…".

 Az egyházfő húsvéti beszédének második része hagyományosan a békéről szólt: Ferenc pápa békét sürgetett a Közel-Keleten, izraeliek és palesztinok között, "akik nehezen tudják megtalálni az egyetértés útját, hogy ők bátran és egymás iránt nyitottan indítsák újra a tárgyalásokat a túl sok ideje tartó konfliktus beszüntetésére".  A békéért imádkozott Irakban, hogy "véglegesen szűnjön meg az erőszak", békéért a "szeretett" Szíriában "a konfliktus által sebzett népéért és a számtalan menekültért, akik segítségre és vigaszra várnak… mennyi szenvedést kell még elviselniük, mielőtt politikai megoldás születne?"  Békét kért a véres konfliktusok színhelyén, Afrikában: Maliban, hogy "egységre és stabilitásra találjon", Nigériában, ahol "sajnos nem szűnnek a számos ártatlan életét fenyegető merényletek, és ahol nem keveseket, így gyerekeket is, terrorista csoportok tartanak túszként fogva", a Kongói Demokratikus Köztárságban és a Közép-Afrikai Köztársaságban, ahol "sokaknak kell elhagyniuk otthonukat  és még mindig félelemben élnek".  Békét Ázsiában, "főleg a Koreai-félszigeten, hogy küzdjék le az ellentéteket és érlelődjön meg a kiengesztelődés megújult szelleme. Békét a egész világnak, melyet még annyira megoszt a könnyű vagyonszerzést keresők kapzsisága, melyet megsebez az emberi életet és a családot fenyegető egoizmus. Az egoizmus vezeti az emberkereskedelmet is, mely a huszonegyedik század legnagyobb méretű rabszolgatartása. Békét az egész világnak, melyet  a kábítószer-kereskedelem erőszaka szaggat és a természeti források káros kizsákmányolása!" - mondta a pápa.

Ferenc pápa első húsvét vasárnapját a Szent Péter tértől a majdnem az Angyalvárig álló hatalmas tömeg követte. A szentmise és a beszéd között a pápa nyitott autóval körbejárta a teret, ahol többek között egy beteg kisfiút vett kézbe. Egy argentin hívő a Buenos Aires-i San Lorenzo labdarúgócsapat mezét adta neki.  

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.