Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP: nagy árat fizetett az ország a hiánycél teljesüléséért

2013. április 2. 15:25 // Forrás: MTI
Az MSZP szerint a kormány "irtózatos megszorítások" árán érte el, hogy az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,1 százaléka lett, a befektetői bizalom visszaszerzése és a növekedés beindítása azonban nem sikerült.

A hiánycél teljesült, a hiányérzet maradt, sőt fokozódott - kommentálta Józsa István, a szocialisták gazdaságpolitikáért felelős frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzeti Bank kedden közölt adatait.  Az államháztartási hiány alacsonyan tartása nem öncél, hanem eszköz arra, hogy olcsóbban lehessen finanszírozni az országot, növelni lehessen a befektetői bizalmat - mondta. Ez azonban nem sikerült a kormánynak, a deficit csökkentésének ára pedig 2700 milliárd forint lakossági megszorítás, az adóterhelés növelése volt - jegyezte meg.  Józsa István kitért arra, hogy "a kormány gyengíti a forintot", ezáltal az államadósság nem csökken, a megélhetési költségek pedig folyamatosan emelkednek. Szerinte ez, a tartós gazdasági visszaesés, a beruházások elmaradása és a magas infláció is azt bizonyítja, hogy a kormányzati gazdaságpolitika kudarcot vallott, a Matolcsy György három éve megnevezett tíz céljából csak a hiány 3 százalék alatt tartása valósult meg.

 Kérdésre válaszolva az MSZP-s politikus elmondta, nagyon bíznak abban, hogy az Európai Unió megszünteti a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárást, annál is inkább, mert a hiány leszorítása a recesszió mellett a fogyasztás és a reálkeresetek csökkenését okozta. Szavai szerint azonban a hiánycél teljesüléséhez olyan egyszeri intézkedések is szükségesek voltak, amelyek megkérdőjelezik a 3 százalék alatti deficit fenntarthatóságát. Erre példaként hozta az ágazati különadókat, mondván azok hosszú távon bénítják a gazdaságot. Józsa István megismételte: az MSZP a növekedést ösztönző gazdaságpolitikát tart szükségesnek, az emberek kiadásait pedig az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével mérsékelné.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.