Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország feltétlen támogatója Bulgária schengeni csatlakozásának

2013. április 2. 15:28 // Forrás: MTI
Áder János köztársasági elnök Magyarország feltétlen támogatásáról biztosította Roszen Plevneliev bolgár államfőt országa schengeni csatlakozása ügyében.

A két elnök erről kedden a Sándor-palotában tartott megbeszélésüket követően beszélt újságíróknak, és egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy Magyarország és Bulgária egyaránt elkötelezett a Déli Áramlat és a Nabucco gázvezetékek megépítése mellett.

Roszen Plevneliev elmondta: Bulgária schengeni csatlakozását elsősorban néhány nyugat-európai ország, például a holland és a brit belpolitika hátráltatja, utóbbi országban ugyanis kampányt indítottak a bolgár határnyitás ellen, mondván, azzal tömeges bevándorlási hullám indulna feléjük. A bolgár elnök szerint azonban ettől nem kell félni, erre példaként Svédországot hozta, amely már megnyitotta munkaerőpiacát a bolgár dolgozók előtt. Hozzátette: ha szükséges, további intézkedéseket is tesznek a tömeges migráció megakadályozására.

 Áder János megjegyezte, Bulgária shengeni csatlakozását jelenleg négy-öt ország ellenzi. Mint mondta, külföldi látogatásai során pedig mindig felveti a bolgár határnyitás mellett szóló érveket, legutóbb így tett berlini látogatásán is. A bolgár fél mellett szóló érvekre példaként említette, míg a bulgáriai illegális határátlépések száma évente mindössze hatszázra tehető, addig Görögországban ez a szám 20 ezer.  A magyar államfő közölte azt is, hogy az energetikai kérdések kiemelt hangsúlyt kaptak a megbeszélésen. Kérdésre válaszolva elmondta: minden kormánynak kötelessége, hogy a társadalmi béke érdekében egyensúlyba hozza az energiapiaci árakat az ország életszínvonalával. Ennek hiánya ugyanis a vállalati szektor, illetve a kabinet működésére is veszélyes lenne. Áder János hangsúlyozta az energiafüggetlenség fontosságát is, mondván az elengedhetetlen a kormányok szabad mozgástere, az energiabiztonság és az állami szuverenitás szempontjából is.

Roszen Plevneliev az energetikai kérdésekről szólva hangsúlyozta, országa komoly liberalizációs folyamat előtt áll, mivel jelenleg kiszolgáltatott helyzetben vannak a nagy energiaszolgáltatókkal, így például a Gazprommal szemben.  A bolgár elnök meglátása szerint az országában működő ügyvivő kormány jól teljesít, a közelgő választások után pedig reményei szerint minél hamarabb felállhat egy új kabinet. Mint mondta, ennek legfontosabb feladatai közé tartozhat majd a nagy monopóliumok elleni fellépés, a fogyasztóvédelmi szabályok erősítése, valamint a fiatalok körében jelenleg 28 százalékos munkanélküliség csökkentése.

 Áder János kitért arra is, hogy Magyarország a tizedik legnagyobb bulgáriai befektetőként tovább szeretné növelni gazdasági jelenlétét a balkáni országban, a két ország közötti áruforgalom így hamarosan elérheti az évi egymilliárd eurót.

 Roszen Plevneliev kedden és szerdán tartózkodik Budapesten Áder János meghívására. A bolgár elnök kedden koszorút helyez el a Hősök Emlékkövénél a Hősök terén. Később Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével folytat eszmecserét a Parlamentben. Roszen Plevneliev szerdán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel találkozik, majd megnyitja a Holokauszt Emlékközpontban a bolgár zsidóság megmentésének 70. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítást.

 A magyar-bolgár kapcsolatok fontos kérdése Bulgária csatlakozása a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez. Magyarország az elmúlt években következetesen támogatta a schengeni térség bővítését, Bulgária és Románia csatlakozását. A szükséges technikai feltételeket a két ország már korábban teljesítette, de a csatlakozáshoz az összes EU-tagállam kormányának jóváhagyása szükséges. Németország és néhány más nyugat-európai EU-tagország - például Hollandia, Ausztria vagy a schengeni övezeten kívüli Nagy-Britannia - főképp a korrupció és a szervezett bűnözés elleni román, illetve bolgár fellépés elégtelenségére hivatkozva nem támogatja a csatlakozásukat.  Áder János tájékoztatása szerint hivatali idejük alatt hat alkalommal találkozott Roszen Plevnelievvel, így például tavaly júniusban is, amikor az ENSZ fenntartható növekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó Rio de Janeiró-i világkonferenciája alkalmából tárgyaltak.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.