A Veszprém megyében legalább három hónapja folyamatosan álláskeresőként nyilvántartottak, valamint rehabilitációs ellátásban részesülő személyek vállakozói hajlandóságának előmozdítása, vállakozói tevékenység beindítására való ösztönzés szerepel a főbb célok között - hangzott el a pályázatot ismeretető sajtótájékoztatón csütörtökön.

Dr. Kovács Zoltán megyei kormánymegbízott kiemelte, a pályázaton azok vehetnek részt, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállakozóként, mezőgazdasági őstermelőként, új társas vállakozás alapításával, vagy meglévő társas vállakozáshoz történő csatlakozással vállalják és a létrehozott vállalkozást legalább három évig fenntartják.

Katonáné Bellovits Andrea, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója hozzátette, a támogatás hárommillió forintig terjedő tőkejuttatás lehet, ebből kettőmillió vissza nem térítendő. Tavaly 63-an részesültek ilyen támogatásban. A pályázatokat 2013. július 31-ig lehet benyújtani.
A részletes pályázati dokumentáció elérhető a munkaügyi kirendeltségeken, valamint letölthető a megyei munkaügyi központ honlapjáról.