Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Növekedési hitelprogramot indít a jegybank

2013. április 4. 12:51 // Forrás: MTI
A növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből álló növekedési hitelprogram indításáról döntött a jegybank monetáris tanácsa - jelentette be a testület eseti, csütörtöki ülését követően Matolcsy György jegybankelnök.

Elmondta: az ülésen olyan lépésekről döntött a monetáris tanács, amelyek a következő évek magyar gazdaság- és monetáris politikáját kedvező irányba változtatják. A program előképe a brit jegybank "finanszírozás a hitelezésért" programja - tette hozzá.  Az első intézkedéssel a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeretet biztosít a jegybank a kereskedelmi bankokon keresztül fejlesztési és forgóeszköz célokra, illetve uniós programok saját erejére. Az MNB a kereskedelmi bankoknak nulla százalékos kamattal nyújtja a forrást, amelyek maximum plusz 2 százalékos kamatot számíthatnak fel, ezt esetleg egy 0,5 százalékos garancia-díj növelheti. Kiemelte: a programot először egy három hónapos próbaidőszakra, június elsejétől vezetik be. A kereskedelmi bankok döntik el, hogy hitelképes-e egy adott vállalat és ennek a kockázatnak a kezelése továbbra is a bankrendszer feladata lesz, de a hitel az MNB mérlegében jelenik majd meg. Ez egyfajta kockázatmegosztást és gyorsított, egyszerű hitelfolyósítási folyamatot eredményez - mondta.

További 250 milliárdos keretből a kkv-knak devizahitel-kiváltó lehetőséget biztosítanak, aktuális árfolyamon, az előzővel megegyező kamatfeltételekkel, a devizatartalék terhére, legfeljebb a hazai bankok kkv devizahitel-állományának 15 százalékáig. A jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy a kkv-hitelállomány 54 százaléka devizahitel.

Matolcsy György jegybankelnök (MTI-fotó)

A harmadik intézkedéssel a kéthetes MNB-kötvényállományt 4500 milliárd forintról 3600 milliárdra csökkentik, a devizatartalékokból biztosított devizacserével, amely 3 milliárd euróval csökkenti a devizatartalékot. Ezt a lépést - amelyről egyeztetnek a bankokkal - a magyar pénzügyi rendszer sebezhetőségének csökkentésével, illetve a külső rövid lejáratú adósság mérséklésének szükségességével indokolta az MNB.

Matolcsy György hangsúlyozta, az intézkedéseknek "célzott és korlátozott, ám minden esetben kedvező hatásai lesznek a gazdaságra". Egyben leszögezte, hogy a program kockázatai "tűréshatáron belül vannak". Hozzátette: amennyiben a 250 milliárd forintnyi új hitel kerül a gazdaságba, akkor 39 százalékos adócentralizációval számolva 100 milliárd forinttal nőhetnek a költségvetés bevételei. Matolcsy György hangsúlyozta: az inflációs cél teljesülése és a pénzügyi stabilitás lehetővé teszi a kormány növekedési stratégiájának jegybanki támogatását. Hozzátette: Magyarországnak növekedési fordulatra van szüksége és ez indokolja, hogy a jegybank támogassa a kormány növekedési programját.  Matolcsy György jelezte azt is: a monetáris tanács "egységes, hatékony és együttműködő", és tagjai hasonlóan gondolkoznak a magyar gazdaságpolitika kérdéseiről. Kérdésre válaszolva elmondta: a jegybank mérlegfőösszege a kkv-hitelprogram és a devizahitel-kiváltó hitelintézkedés hatására  500 milliárd forinttal nőhet, ami nem jelentős a jegybanki mérlegfőösszeghez viszonyítva.

Az MNB honlapján megjelent közlemény szerint a növekedési hitelprogramjának alapvető célja: kedvezményes jegybanki finanszírozással a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetének segítése, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából.  A közlemény kitér arra: Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken, ami különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel azokat a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. Hozzáteszik: a mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehetnek az intézkedések. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.

Az ismertetett adatok szerint 2012 végén a mikro- és kisvállalkozások devizahitel-állománya 866,5 milliárd forint, a középvállalkozásoké 997,6 milliárd forint, együttesen 1864,1 milliárd forint volt.  A közleményben felhívják arra is a figyelmet, hogy a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló kidolgozását.  A program része a gazdaság külső sérülékenységének mérséklése, ami lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv-hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és a forrásoldalon a kéthetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1 százalékához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége – amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével – azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.

A közlemény kitér arra: a jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre „kettős kamatláb”. A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4 százaléka, a kkv hitelállomány 7 százaléka.

A közlemény szerint a hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását sem. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.