Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kormány tisztességesen járt el Ajka adósságrendezésénél

2013. április 4. 20:53 // Forrás: MTI
A Veszprém megyei közgyűlés elnöke, Lasztovicza Jenő szerint a kormány tisztességesen járt el Ajka adósságrendezésénél, a város ugyanis tetemes adósságot halmozott fel, a megyében a második legnagyobbat.

A fideszes országgyűlési képviselő ezt csütörtökön közölte az MTI-vel, az ajkai szocialista polgármester előző napi nyilatkozatára reagálva.

Schwartz Béla polgármester úgy véli, politikai döntés született, amikor a szocialista vezetésű Ajka csak 42 százalékos konszolidációt kapott, holott a megye többi városa ennél jóval magasabb, 60-70 százalékot ért el. Azt is kifogásolta, hogy a város adóerősségének megállapításakor számításba vették a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. helyi adóbevallását, ám azt nem, hogy a cég két éve nem fizetett helyi adót.

 Lasztovicza Jenő közlése szerint viszont Ajka - a lélekszámához viszonyítva - a legeladósodottabb város a megyében. Több mint ötmilliárdos adósságával a második helyen áll a jóval nagyobb megyeszékhely, Veszprém mögött, amelynek 7,6 milliárd az adóssága. Még az Ajkánál nagyobb lélekszámú Pápának is kisebb az adóssága, alig valamivel több mint négymilliárd forint. Ezért, valamint a magas adóerősség miatt Ajkán 42 százalék konszolidációra volt lehetőség - mondta a megyei elnök. Úgy fogalmazott: a polgármesternek örülnie kellene, hiszen 2,3 milliárd forint adósságtól szabadul meg. Hozzátette: 2007 óta az ajkai önkormányzat, az intézmények, az ajkai vállalkozások 13 milliárd forint pályázati támogatáshoz jutottak, ami azt jelzi, hogy a kormány tisztességesen járt el Ajkával szemben, a polgármester állítása pedig hamis.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.