A résztvevők megismerhették a házhoz menő lomtalanítás részleteit.
A fórumon elhangzott, hogy az elmúlt évben jelentős munkálatok zajlottak a településrészen: hat közmunkás napi nyolc órában takarított, tizenhét kilométernyi árkot tettek rendbe és ezzel mintegy 18 millió forintot spóroltak az önkormányzatnak. A lakosság megismerhette a tervezett csapadékvíz-elvezető rendszer részleteit, amelyet a jó idő beálltával elkezdenek kialakítani, és a tervek szerint a munkálatokat még az idén be is fejezik.

Kapcsolódó cikk:
Gyulafirátót megússza szárazon
Czaun János, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, a húsvéti nagy esőzéskor végigjárta a falu utcáit, és szomorúan tapasztalta, hogy sokan nem tartják rendben az árkaikat, nem tisztítják az autóbejárók átereszeit – már ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel. Hozzátette: harminc-negyven évig elhanyagolták a vízelvezetőket, mert az időjárás nem indokolta az elővigyázatosságot. Három évvel ezelőtt – amikor először volt ennyire csapadékos tavaszunk – zúdult ránk a probléma, amire azonnal reagált is az önkormányzat, nyomban pályázati lehetőség után néztek. A képviselő megjegyezte, ha most ötven újabb száraz év jönne, akkor is rendeznünk kellene a városrész vízelvezetését, nem engedhető meg, hogy még egyszer ne lehessen hazaengedni a gyerekeket az iskolából, mert az utcát teljesen ellepte a víz.

Problémaként felmerült, hogy többen is a szennyvíz-rendszerbe vezetik a csapadékot, ami végül más lakosok udvarában tört elő. A Bakonykarszt már dolgozik a helyzet kezelésén, műszaki megoldásokkal fogják ellehetetleníteni a hálózet túlterhelését.
A lakosok elsősorban a Posta és a Német utcák állapotára panaszkodtak. A Német utca vízelvezetésének megoldására már évek óta létezik terv, azonban a magas költségek miatt ezt nem sikerült valóra váltani. Czaun János elmondta, hogy 2005-ben a terv költségvetése 125 millió forint volt, ez azóta a 150 milliót is elérhette. A Posta utcában három évvele zelőtt történt jelentős előrelépés. Az akkor – a Bakonykarszt által kialakított árok – jelentősen mérsékelte a problémákat, de a valódi megoldást majd a mostani pályázatból finanszírozott rendszer jelenti majd. Czaun János szerint az önkormányzat feladata a vízelevezetés kiépítése, de a lakosság felelőssége a karbantartás, tisztítás. A felelőtlenség a baj forrása, ez látszik a Gyulafirátót és Kádárta között kialakult láp esetében is.

Czaun János hangsúlyozta: az egyes utcák és udvarok víz alá kerülése csak tünet, nem a betegség maga. A betegség az, hogy a városrész nem rendelkezik átfogó vízelvezető rendszerrel. Kovács Zoltán kifejtette: a kiépítendő rendszer nem fogja teljesen megoldani a település gondjait, de segítségével úgy tudják majd átvezetni a lőtér felől érkező vizet a falun, hogy az nem fog problémát okozni.

Porga Gyula polgármester elmondta, az elmúlt harminc évben azért nem történt fejlesztés a területen, mert az időjárás azt nem indokolta, nem jelentkezett a probléma. Az önkormányzat saját erejéből nem tudta volna megoldani a helyzetet, de szerencsére találtak olyan célirányos pályázatot, amely segítségével javíthatnak a kialakult állapoton.
Arra a kérdésre, hogy miért nem helyi vállalkozók végzik a falubeli munkákat, a polgármester azt felelte: hiába lenne a közösség érdeke a helyi munkaerő hasznosítása, a közbeszerzés szigorú szabályai szűk mozgásteret biztosítanak az efféle kedvezményezésnek.

Elhangzott a kérdés, hogy mikor várható a kádártai kerékpárút meghosszabbítása Rátót felé? A polgármester azt felelte, hogy a projekt belátható időn belül megkezdődhet, és ha az érintett települések részéről erre van hajlandóság, akár Zircig is kiépülhet a kerékpárút a Bakony felé.
Mikor valósulhat meg a 82-es út Gyulafirátótot elkerülő szakasza? - tette fel a kérdést egy lakos. A polgármester szerint a tervek készen állnak, az engedélyezés lefutott, már csak a pénz hiányzik. Hozzátette: a pénzügyi kormányzatnak nehéz döntéseket kellett meghoznia az elmúlt években, ennek esett áldozatul a 82-es út is, ami azonban továbbra is rajta van a tervezett beruházások listáján – közelebb vagyunk a megvalósuláshoz, mint pár évvel ezelőtt.

Többen is kifogásolták a városrészben található zebrát, illetve azt, hogy a forgalomlassító szigetek valójában nem lassítják a forgalmat. Mivel az út az Állami Közútkezelő alá tartozik, az önkormányzatnak nincs lehetősége fejleszteni – ráadásul a kétszámjegyű útra különleges szabályok is vonatkoznak – így például fekvőrendőr sem kerülhet rá. A közútkezelő azért sem foglalkozik a problémával, mert napirenden van a 82-es út elkerülő szakaszának megépítése, ami orvosolja majd a helyzetet. Addig is a lakosok azt javasolták, helyezzenek ki sebességjelző LED-táblát a gyalogátkelő közelében.