Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Börtönben fog meghalni Bándy Kata gyilkosa

2013. április 5. 15:17 // Forrás: MTI
Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon Péntek Lászlót, Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosát pénteken.

A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa a korábban tizenegyszer büntetett 26 éves férfit aljas indokból elkövetett emberölésben és kifosztásban mondta ki bűnösnek. Mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.


Korábbi cikkeink
Elismerte bűnösségét Bándy Kata gyilkosa


Péntek László tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát. Az alkohol és drog befolyása alatt álló férfi kedves, de egyúttal tolakodó volt, és a lány, félve attól, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, nem mert felmenni az otthonába, hanem tovább sétált. A vádlott követte, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta. Magához vette a sértett pénztárcáját és mobiltelefonját, a holttestet pedig egy közeli szakadékba gurította.

MTI-fotók

A férfi bűnösségére a törvényszék az ő részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, a sértett körme alatt és táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett.

Antal Gábor bíró hangsúlyozta, hogy a bizonyítékok alapján a bűncselekményt Péntek László egyedül követte el. Az arra vonatkozó egyetlen vallomásnak, hogy a gyilkosságnál más is jelen lehetett, számos tanúvallomás és tény is ellentmondott.  A törvényszék nem fogadta el Péntek László azon védekezését, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került, és azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat. Ebből következően nem erőszakolta meg és nem bántalmazta brutálisan - állította.  A bíró hangsúlyozta, ezt az állítólagos viszonyt cáfolták azok a tanúvallomások, amelyek szerint a fiatal nő, miután szakított vőlegényével, még nem állt készen egy új kapcsolatra, és az is, hogy a barátnőivel szívesen dicsekedő vádlott telefonjában semmilyen nyoma nem volt Bándy Kata fotójának, telefonszámának, ráadásul olyan napokat jelölt meg találkozások időpontjául, amikor a nő külföldön volt. A vádlott erre azt mondta, hogy a számot egy másik telefonban tárolta, amelyet azóta eldobott, így történhetett, hogy a nőt egyszer úgy várta hiába egy randi helyszínén, hogy fel sem tudta hívni. A bíróság szerint nem volt másik telefon, miként az sem volt igaz, hogy Bándy Kata szandált cserélt volna halála éjjelén. Holttestén az a szandál volt, amelyet az összejövetelen viselt. Péntek László a vallomásaiban konzekvensen Katiként említette Bándy Katát, aki mindig határozottan kijavította azokat, akik őt így szólították, mivel Kataként anyakönyvezték. Ha a vádlott intim viszonyban lett volna vele, ezt tudnia kellett volna.

Antal Gábor bíró a büntetés kiszabásával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a büntethetőséget kizáró kóros elmeállapotban nem szenvedő Péntek László gátlástalan ember, akire a korábbi büntetései, a rá eddig kiszabott összesen nyolc évnyi szabadságvesztés semmilyen visszatartó erőt nem gyakorolt.  Hozzátette: bűnöző életmódjából adódóan fokozott veszélyt jelent a társadalomra, és a bíróság nem lát arra esélyt, hogy valaha is hasznos tagjává válhat. A bíró kitért arra is, téves a halálos végeredmény ismeretében értékelni Bándy Kata döntését, hogy nem haza ment, hanem továbbsétált, amikor gyilkosa megszólította. Úgy vélte: a nőt a közepes fokú ittassága korlátozhatta abban, hogy felismerje a veszély nagyságát és jó döntést hozzon. Hivatása arra sarkallta, hogy a problémát megoldja, ne futamodjon meg. A tolakodót nem volt reménytelen vállalkozás lerázni, de mégsem sikerült. A támadó erőfölénye akkora volt, hogy Bándy Katának nem volt esélye a hatékony védekezésre - közölte. Antal Gábor bíró dicsérte a rendőrség munkáját. Azt mondta, a nyomozók nagy erőkkel, rendkívül alaposan dolgoztak, megkönnyítve a szakértők feladatát, a bíróság döntéshozatalát.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.