Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jobbik: év végére megduplázódhat egyes élelmiszerek ára

2013. április 6. 17:23 // Forrás: MTI
Az ár- és a belvíz miatt kialakult súlyos helyzet nyomán egyes élelmiszerek ára az év végére száz százalékkal megemelkedhet - jelentette ki szakértői becslésekre hivatkozva a Jobbik országgyűlési képviselője szombati győri sajtótájékoztatóján.

Magyar Zoltán felidézte, hogy a Jobbik már korábban felvetette az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra való csökkentését. Hozzátette, hogy álszentnek tartja a szocialisták hasonló javaslatát, hiszen nyolcéves kormányzásuk alatt bevezethettek volna ilyen jellegű intézkedéseket. Az ellenzéki képviselő bírálta a kormányt, mondván, az árvízhelyzetet könnyebben lehetne kezelni, ha a kabinet megfelelően készül egyebek mellett víztározók építésével vagy akár a csatornák közmunkával történő karbantartásával. Elismerte ugyanakkor, hogy a mostani rendkívüli időjárás politikai oldalaktól függetlenül bármilyen kormánynak nehézséget jelentene. A Jobbik javaslatai közül kiemelte az úgynevezett fokgazdálkodás bevezetését. Mint rámutatott: ezzel a gazdálkodási móddal a csatornarendszereken keresztül az ár- és a belvizeket hasznosítani lehetne, így nem pazarolódna el a hatalmas tömegű víz - magyarázta. A Mosoni-Duna partján tartott sajtótájékoztatón Magyar Zoltán sürgette a Szigetköz problémájának megoldását is. Felidézte, hogy ezzel kapcsolatban nyolcvanezer aláírással fordultak a kormányhoz a helyiek.  Az MTI kérdésére válaszolva közölte: a Szigetköz számára a leggyorsabb megoldást néhány fenékküszöb jelentené.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.